Labdarúgó NB II – Győztes meccsen vette birtokba új otthonát a Szeged

 A Szeged-Csanád Grosics 5-3-ra legyőzte a Csákvár csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, nyolcadik fordulójában, a szegedi Szent Gellért Fórum első mérkőzésén.    

Az új stadionban csaknem 3000 néző és remek hangulat fogadta a
csapatokat, amelyek közül a hazai nyeretlenül a tabella 18. helyén
állt, a vendég viszont második volt a játéknap előtt.
A Csákvár kezdett jobban, de lehetőségeit nem tudta gólra
váltani, majd a Szeged átvette a kezdeményezést, több ígéretes
helyzetet is kidolgozott, és Germán Tamás mesterhármasával hét perc
alatt jelentős előnyre tett szert. A csapatkapitány előbb közelről
volt eredményes, majd büntetőből talált be, végül távoli bombája is
a hálóban kötött ki.


A második félidő elején a csákvári csapatkapitány, Baracskai
Roland egy tetszetős fejessel szépített, Daru Bence pedig szorossá
tette az állást a góljával. Hazai részről Kóródi Nándor kiváló
egyéni akció végén volt eredményes a 76. és a 80. percben is, az
5-3-as végeredményt pedig Tamás Nándor állította be a rendes
játékidő végén.
Ez volt az első mérkőzés a Szent Gellért Fórumban, amelynek
tavaly áprilisban tették le az alapkövét. Az egykori Napfény kemping
mintegy tízhektáros területén 8256 férőhelyes stadion,
rendezvényközpont, három hibrid műfüves pálya, szabadtéri színpad és
lelátó, amfiteátrum, teniszpálya, műanyag borítású grundfocipálya,
játszótér, illetve háromsávos, 100 méteres futópálya is épült. A
beruházás 13,4 milliárd forintba került.
A komplexumot augusztus végén Plácido Domingo spanyol
operaénekes, karmester koncertjével nyitották meg a közönség előtt,
a Szeged-Csanád Grosics pedig a tervek szerint később, az ősz
folyamán az olasz Lazióval játszik stadionavató mérkőzést, és hazai
másodosztályú meccseit mostantól itt, az új arénában rendezi.


Merkantil Bank Liga NB II, 8. forduló:
Szeged-Csanád Grosics – Aqvital FC Csákvár 5-3 (3-0)
korábban:
Vác FC-Duna Aszfalt Tiszakécske 0-0
Szolnoki MÁV FC-WKW ETO FC Győr 0-2 (0-1)
BFC Siófok-Budaörsi SC 2-0 (0-0)
Gyirmót FC Győr-Dorogi FC 1-2 (1-2)
Szombathelyi Haladás-Soroksár SC 0-1 (0-1)
Budafoki MTE-FC Ajka 1-3 (1-1)
MTK Budapest-Kazincbarcika 1-0 (1-0)
Nyíregyháza Spartacus FC-Vasas FC 0-2 (0-0)
Az élcsoport: ETO FC Győr 17 pont, 2. BFC Siófok 16, 3. Budafoki
MTE 15

MTI

Exit mobile version