Patthelyzetet eredményezett az öt hónap után megismételt választás kedden Izraelben: a legerősebb politikai erő Beni Ganz centrista Kék-fehér pártja lett, míg a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette jobboldali Likud egy-két mandátummal kevesebbet kapott, és jobboldali-vallásos tömbjével együtt sem sikerült többséget szereznie – jelentették az exit poll-felmérések első, még hozzávetőleges eredményei alapján az izraeli tévécsatornák.
Nagyon magas, két órával az urnák lezárása előtt közel 64
százalékos részvétel mellett a Likud 31-33 mandátumot szerzett a
120-ból a televíziók exit poll-eredményei szerint, miközben a
Benjámin Ganz volt vezérkari főnök vezette ellenzéki Kék-fehér 32-34
képviselői helyhez jutott.
A szavazóhelyiségekből távozók válaszaiból az derül ki, hogy
Netanjahunak a koalíciós partnereiként megjelölt jobboldali és
vallásos pártok segítségével sem sikerül megszereznie a parlamenti
többséghez szükséges 61 mandátumot, a baloldali és a centrista
pártok pedig a miniszterelnök korrupciós ügyei miatt nem hajlandók
belépni egy általa vezetett kormányba.
Ezért lehetetlennek tűnik, hogy Netanjahu kormányt alakítson,
miközben a jelen helyzet szerint Ganz sem tud majd többségi
koalíciót alakítani a kormányzó Likud nélkül.
Az exit pollok alapján nem jutott be a kneszetbe a rasszista
jobboldali Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit) párt, viszont helye lesz a
korábban a bejutási küszöb környékén mért baloldali pártoknak, a
szociáldemokrata Munkapárt-Híd pártszövetségnek és a liberális
baloldali Demokratikus Tábornak.
A mérleg nyelve az előzetes jóslatoknak megfelelően Avigdor
Liberman Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) nevű jobboldali pártja
lett, amely 8-10 mandátumot szerzett.
Liberman és a Kék-fehér párt világi egységkormányt ígért az
ultraortodox pártok kihagyásával, de a Kék-fehér csakis akkor
szövetkezik a Likuddal, ha azt nem Netanjahu vezeti.
Ezért a választási eredmények kétségessé teszik Benjámin
Netanjahu jövőbeli politikai szerepvállalását, és azt is, hogy
korrupciós ügyeiben parlamenti mentelmi jogot tudjon elérni a
vádemelés ellen, ha október elején, Netanjahu meghallgatása után a
már elkészített vádirat benyújtását határozza el Aviháj Mandelblitt
legfőbb ügyész. A közeli napokban várhatóan jelentős nyomás
nehezedik a Likud politikusaira, hogy tartsanak választásokat a párt
elnöki tisztségére.
Az Egyesült Arab Lista az arab szavazók magasabb választási
részvétele révén tízről 11-13-ra növelte az arab pártok
képviselőinek számát a kneszetben.
Megőrizték erejüket az ultraortodox vallásos pártok, de
csalódást okozott az előzetes jóslatokhoz képest 6-8 mandátumával a
Jobbra (Jamina) nevű, a Likudtól jobbra álló, a telepeseket támogató
párt.
Reuven Rivlin államfő bejelentette, hogy a végleges eredmények
alapján minél hamarabb megbeszéléseket szeretne kezdeni a pártok
képviselőivel, és mindent elkövet egy stabil kormány gyors
megalakítása érdekében az erre legalkalmasabb jelölt megbízásával.
A végleges eredmények leghamarabb szerdán születnek meg, de akár
több napig is eltarthat bejelentésük a szavazatok újraszámlálása
miatt az esetleges vitatott helyeken. Azonban már kedd éjszaka
viszonylag pontos eredményekre lehet számítani az erre megjelölt
reprezentatív választási urnák kiértékelése után.
MTI