Vajdasági magyar politikust választott jelentéstevőnek az Európa Tanács

Kovács Elvirát, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökét választották meg az Európa nyelvi, etnikai, kulturális és nemzeti sokszínűségének megóvásáért felelős jelentéstevőnek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése őszi ülésszakán.    

Az Európa Tanács kisebbségekre vonatkozó legfontosabb
dokumentuma az 1995-ben elfogadott Kisebbségi Keretegyezmény. A
jelentéstevő feladata most az, hogy az erről szóló indítvány alapján
megvizsgálja, a Kisebbségi Keretegyezményt ratifikáló országok
megfelelően alkalmazzák-e a keretegyezményben foglaltakat, tehát a
kisebbségekhez tartozók hogyan érzik magukat, érzik-e változott
valami – közölte Kovács Elvira az MTI-vel csütörtökön Belgrádban.


„Megvizsgáljuk, hogy bizonyos országok módosították-e a
törvényeiket, alkalmazzák-e a változásokat” – hangsúlyozta.
Elmondta, hogy a vonatkozó indítványt azt követően adták be,
hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése őt választotta meg az
esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottság elnökének. Akkor
egy baszk kisebbségi jelentéstevőt neveztek ki, ám – mivel a jövő év
közepéig el kell készülnie a jelentésnek – a hatékonyság növelése
érdekében Miren Gorrotxategit most Kovács Elvira váltotta a poszton.
Kovács Elvira felhívta a figyelmet arra, hogy decemberben már
szerveznek meghallgatásokat, és néhány országba is ellátogat, hogy
felmérje a helyzetet, a jelentés pedig a jövő év közepére készülhet
el. Hozzátette: miután az ET Parlamenti Közgyűlése elfogadja a
jelentést, az a Miniszterek Tanácsa elé kerül, majd az elfogadott
határozatot ajánlások formájában továbbítják a tagállamoknak. Ezek
azonban sajnos nem kötelező érvényűek – zárta szavait a politikus.

MTI

Exit mobile version