Radikális iszlamista nézeteket vallott a párizsi késelő

A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallotta, a szélsőséges szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban, és tudatosan tervezte meg mostani tettét – mondta szombati sajtótájékoztatóján Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője.    

A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta
dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel
gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos
emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a
francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a
bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette
ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt,
köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.
Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves
Michael Harponról környezete tudta, hogy egyetértett a muzulmán
vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy
„megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen
2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás
elkövetőit.


A francia terrorelhárítási főügyész azt is elmondta, hogy még
aznap reggel, mielőtt elkövette volna tettét, egy közeli boltban
vásárolt két kést, az egyik 33 centiméter hosszú fémkés, a másik egy
osztriga kés volt, sikerült mindkettőt bevinnie a
rendőrkapitányságra, ahol hét perc alatt megölte négy kollégáját. A
támadást megelőző órákban 33 SMS-t váltott feleségével, mindegyik
kizárólag vallási tartalmú volt. Az üzenetek vagy az Allah akbar
kifejezéssel zárultak vagy pedig azzal, hogy „én vagyok szeretett
prófétánk, Mohamed, és tanulmányozd a Koránt!” – mondta az ügyész.
A támadó feleségét még csütörtökön őrizetbe vették, és jelenleg
is folyik a kihallgatása.
Az egyik szemtanú egyébként a nyomozóknak elmondta: Mickael
Harpon felettesei tudtak arról, hogy beosztottjuk az utóbbi időben
„furcsán” viselkedett. A rendőrségen állítólag néhányan arról is
tudtak, hogy az iszlám hitre 2008-ban áttért férfi egyre gyakrabban
látogatott mecsetbe, ahova nem nyugati öltözékben, hanem muzulmán
viseletben járt. A férfi fokozatosan tette magáévá az iszlám
radikális nézeteit, a mobiltelefonja átvizsgálása során derült ki,
hogy a szalafista mozgalomhoz tartozó szélsőségesekkel állt
kapcsolatban. Az otthonában tartott házkutatás során azonban
semmilyen olyan bizonyítékot nem találtak, amely a radikalizmusára
vagy arra utalt volna, hogy valamilyen terrorcsoporthoz tartozott.
A tettes a Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén
született, nagyothalló és néma volt, marokkói származású feleségéhez
hasonlóan. A férfi nem állt megfigyelés alatt, nem szerepelt a
titkosszolgálatok nyilvántartásában, és a munkaköréből fakadó
ötévenként kötelező alkalmassági vizsgálat nem jelzett nála
semmilyen pszichológiai problémát, de 2009-ben házasságon belüli
erőszak miatt eljárás folyt ellene.
A jobboldali ellenzék szombaton jelezte: jövő héten parlamenti
vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kivizsgálására,
hogyan dolgozhatott egy ilyen ember a párizsi prefektúra hírszerzési
igazgatóságán, ahol olyan érzékeny adatokat dolgoznak fel, mint a
terrorizmussal kapcsolatos információk.
„Meg kell érteni, miért és hogyan lehetséges ilyesmi” –
fogalmazott Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő, míg Marine Le
Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke
„állambotrányról és súlyos működési zavarokról” beszélt. Szerinte
„mindenki, még a belügyminiszter felelősségét is meg kell vizsgálni,
akinek le kell majd vonnia minden következtetést a helyzetből”. A
jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen
Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követelte, aki a
támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollegái soha nem
észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Mickael
Harponnál.

MTI

Exit mobile version