Letartóztatták az amerikai elhárítás egyik munkatársát, mert titkosított iratokat szivárogtatott ki a sajtónak – jelentette be az Egyesült Államok Védelmi Hírszerzési Ügynöksége (DIA) szerdán.
A 30 éves Henry Kyle Frese a DIA terrorelhárítási részlegénél
dolgozott elemzőként, a külföldi országok fegyverrendszereiről
készült, titkosított dokumentumokat pedig két újságírónak
szivárogtatta ki 2018-ban és 2019-ben. Az igazságügyi
minisztérium közleményben jelentette be, hogy a kiszivárogtatót
szerda reggel tetten érték, és délután vádat is emeltek ellene. A
vádirat szerint a Frese által kiszivárogtatott dokumentumok legalább
nyolc újságcikkben bukkantak fel.
Közleményében az igazságügyi tárca rámutatott: a titkosított
információk nyilvánosságra kerülésével „valószínűleg rendkívül
súlyosan sérülnek az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei”. Ám
sem a minisztérium, sem a DIA nem fedte fel, hogy a dokumentumok
mely országokkal kapcsoatosak.
A két újságírót, akinek Frese átadta a titkos információkat, nem
nevezték meg, de a The Wall Street Journal című lap értesülései
szerint a CNBC televízió nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó
tudósítójáról, Amanda Maciasról és az NBC televízió egyik
munkatársáról, Courtney Kube riporterről van szó.
MTI