A TF-en tartott előadást a FIFA-ról Joseph Blatter

A Testnevelési Egyetemen (TF) tartott előadást Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke.    

Blatter – aki 17 évig főtitkára, 17 évig elnöke volt a FIFA-nak,
2015-ben viszont korrupció gyanújába keveredett és lemondott a
szövetség vezetéséről – az előadáson visszaemlékezett
FIFA-karrierjének kezdetére. Mint mondta 1974-ben, amikor odakerült,
11 ember és egy kutya alkotta a FIFA-t.
„Nem azért kért fel engem a munkára az akkor megválasztott
elnök, Joao Havelange, mert tudtam focizni, hanem mert dolgozni
akartam” – mondta a most 83 éves Blatter, aki 2015-ös lemondásáig –
mint hangsúlyozta – a világ legnagyobb sportszervezetévé tette a
FIFA-t.
„Ha van célod, lesz ötleted, aztán víziód, majd egy feladatod,
amihez hozzá kell tenned a szenvedélyt” – fogalmazta meg
filozófiáját a svájci sportvezető, aki szerint nagyon fontos, hogy
mindenki felépítse a saját személyiségét, illetve legyen megfelelő
karizmája, ezeket ugyanis nem lehet megtanulni. „Ha mindez megvan,
még egy nagyon fontos faktor melletted kell, hogy álljon: a
szerencse. Anélkül nem mész semmire” – tette hozzá.
Blatter – aki a Magyar Sportújságírók Szövetségének meghívására
érkezett Budapestre – előadásában elárulta, hogy amikor elkezdték a
nagy fejlesztéseket a FIFA-nál, fogalmuk sem volt arról, mi fog
történni magával a játékkal.
„Az volt a célunk, hogy a labdarúgás nemzetközi nyelv legyen, ne
csak Európában és Dél-Amerikában kövessék milliók” – fogalmazott,
majd megjegyezte: amikor az első nagy szponzorral sikerült aláírni,
onnantól egyszerűbb dolguk volt a többi világcéggel is.


Az igazi áttörést akkor érték el, amikor a televíziókkal
egyességre jutottak. „A társaságok rájöttek, hogy a befektetésükért
cserébe kétórányi programot kaptak, amiért nem kellett semmi
tenniük, maximum egy kommentátort alkalmazniuk” – fűzte hozzá.
A világbajnokságokkal kapcsolatban azt mondta: egy idő után
ebben is arra törekedtek, hogy a világ minden részére eljusson a
labdarúgás, s amíg 2002 előtt csak az amerikai és az európai
földrészen volt vb, azóta Ázsia és Afrika is volt házigazda.
Blatter beszélt a 2018-as és a 2022-es világbajnokságok
odaítéléséről is, melyekkel kapcsolatban felmerült a vesztegetés
gyanúja. Mint mondta, az oroszok annyira nem hittek a pályázatuk
sikerében, hogy Vlagyimir Putyin elnök ott sem volt az
eredményhirdetéskor, csak utólag magángéppel repült Zürichbe, míg a
2022-es torna odaítélésben Blatter szerint a nagypolitika is
közrejátszott: állítása szerint többen mondták, hogy jó lenne, ha
Katarra szavaznának.
„2015 szeptemberében egyszer csak megjelentek a svájci rendőrök,
és engem meg Michel Platinit elvittek kihallgatásra egy kétmillió
svájci frankos átutalás miatt. Vizsgálatot indítottak ellenem, de
ennek már négy éve és két hónapja” – mondta Blatter, aki szerint az
említett összeget a szabályoknak megfelelően, fizetésként utalta el
az európai szövetség (UEFA) akkori elnökének.


„Azt gondolom, ez az egész valamiféle bosszú volt ellenünk, mert
egyesek szerint mi tehettünk arról, hogy az angolok és az amerikaiak
nem kapták meg a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezési
jogát. Én jól alszom” – tette hozzá a svájci sportvezető, akit a
FIFA etikai bizottsága hat évre tiltott el minden futballal
kapcsolatos tevékenységtől, viszont a mai napig nem emeltek vádat
ellene.
„Semmit nem bántam meg, mert a megbánásnak nincs értelme.
Történt, ami történt” – jelentette ki Sepp Blatter, aki személyes
tárgyait – melyeket felfüggesztésekor nem vihetett magával – már
majdnem mind visszakapta.
A FIFA mostani helyzetéről újságírói kérdésre azt mondta: a
tagországokat kell megkérdezni, jobb-e most a szervezet, mint amikor
ő volt azt elnök, ugyanakkor szerinte árulkodó, hogy már többektől
hallotta, az ő idejében „megtiszteltetés volt FIFA-tagnak lenni, míg
most kötelesség”.
„Az is érdekes, hogy amikor 2011-ben én voltam az egyetlen
elnökjelölt, két szövetség is felállt a kongresszuson, hogy el kell
halasztani a szavazást, mert az nem lehet, hogy egy ekkora
szervezetnél csak egy jelölt van. Most, amikor Gianni Infantino
egyedül volt jelölt, közfelkiáltással választották újra” – mondta az
egykori sportvezető, aki azt is különösnek tartja, hogy jelenleg a
FIFA irányítja az afrikai kontinentális szövetséget, noha a
konföderációk nem tagjai a világszervezetnek, attól függetlenül
működnek.
A labdarúgás jövőjével kapcsolatban úgy vélekedett, a mostani
őrült átigazolási összegeket és fizetéseket előbb utóbb nem lehet
már túlszárnyalni. Szerinte jó példa erre Neymar esete, akit hiába
szeretett volna visszavásárolni nyáron a Barcelona, nem tudott
többet fizetni annál a 222 millió eurónál, amit a Paris
Saint-Germain adott érte.
„Ha megnézzük a nagy bajnokságokat, azt látjuk, egyre kevesebb a
hazai labdarúgó, egyre több ázsiai játékost foglalkoztatnak a már
eddig is nagy számban jelen lévő afrikai és dél-amerikai focisták
mellett. Sokkal jobban oda kellene figyelni az utánpótlás-képzésre,
nem csak az azonnali eredményekre, a minél nagyobb pénzekre
gondolni” – fogalmazott Blatter, aki elmondta: elnöksége végén
tervben volt, hogy minden nyáron kötelezően lesz három olyan hét,
amikor nem lesz semmilyen mérkőzés, hogy a játékosok kipihenhessék
magukat.
„Ehelyett most mit látunk? Alig ér véget a bajnokság, júliusban
már Bajnokok Ligája-selejtezők vannak, közben mennek a válogatott
tornák, majd azok után a nagy klubok ázsiai vagy észak-amerikai
túrákra mennek. Anno Havelange azt mondta nekem, szörnyet
teremtettem a FIFA-val, de azt gondolom, a labdarúgás mögött lévő
hatalmas üzlet lett a szörny” – zárta előadását Joseph Blatter.

MTI

Exit mobile version