Az EU továbbra is Juan Guaidót ismeri el a venezuelai nemzetgyűlés elnökének

Az Európai Unió továbbra is Juan Guaidót ismeri el a venezuelai nemzetgyűlés elnökének. Az EU külügyi szolgálatának hétfői közleménye szerint az ellenzéki többségű törvényhozás új elnökének megválasztását súlyos szabálytalanságok és a demokratikus alkotmányt sértő cselekmények jellemezték.

    Venezuela szocialista kormánya új elnököt iktatott be a parlament élére vasárnap, miután fegyveres gárdisták megakadályozták, hogy az ellenzéki képviselők belépjenek a törvényhozás épületébe. Juan Guaidót és több ellenzéki képviselőt sem engedtek belépni a nemzetgyűlésbe, és a sajtó bejutását szintén akadályozták.
    Előzetes várakozások szerint Guaidót megerősítették volna házelnöki tisztségében.
    „Nem elfogadható, hogy a nemzetgyűlés mint Venezuela demokratikus, legitim testülete nem tudott élni a venezuelai néptől kapott mandátumával. Ez a válság elmélyüléséhez vezet – olvasható a közleményben.


    Az önmagát tavaly januárban Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánító Juan Guaidó ellenzéki vezető riválisa, az egyik ellenzéki pártból korrupció gyanújával kizárt Luis Parra került vasárnap a venezuelai parlament élére. A beiktatási ceremónián Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnök híveivel együtt vett részt. Guaidó igénye az ideiglenes elnöki tisztségre a házelnöki tisztségen alapult.
    A 167 tagú parlament 100 ellenzéki képviselője egy újság szerkesztőségében még vasárnap gyorsan újraválasztotta Guaidót, akit korábban a világ több tucat országa ismert már el Venezuela legitim vezetőjeként.
    Antonio Tajani, az Európai Parlament volt elnöke, az Európai Néppárt alelnöke a Twitter közösségi portálon azt írta: Nicolás Maduro elnök megöli a venezuelai demokráciát. „Itt az ideje, hogy Európa cselekedjen” – írta.
    Az Európai Parlament tavaly év elején Tajani elnöksége alatt ismerte el Juan Guaidót Venezuela elnökének.

MTI

Exit mobile version