Újabb aspiráns lépett vissza az amerikai demokraták elnökjelöltségéért indulók közül

Marianne Williamson író személyében pénteken újabb aspiráns lépett vissza az amerikai demokraták elnökjelöltségéért indulók közül.

    A 67 éves Williamson, aki spiritualitással foglalkozó könyvek szerzője, a felmérések szerint a választók mindössze 0,3 százalékának rokonszenvét vívta ki. Elemzők szerint erősen meg kellett küzdenie azért, hogy egyáltalán komolyan vegyék őt politikusként, abban a választási kampányban, amelyben a demokrata párti táborban egy volt alelnök, szenátorok, képviselők és milliárdosok versengenek azért, hogy elnyerjék a párt elnökjelöltségét.
    „Azért szálltam be a versenybe, hogy minden lehető alkalmat kihasználjak üzenetünk kifejtésére. Mindazonáltal az előválasztások közeledtével már nem leszünk képesek elég voksot szerezni ahhoz, hogy beszélgetéseinket magasabb szintre emeljük” – tudatta Williamson az internetes oldalán közzétett nyilatkozatában, többes számban fogalmazva.
    Az AP amerikai hírügynökség már napokkal ezelőtt arról tudósított, hogy Williamson elbocsátotta a kampánystábját, az írónő azonban a múlt héten még a kampány folytatását ígérte.
    Kampánya jobbára nem esetleges programjáról, hanem önmagáról szólt. És az elemzők is inkább az oltásellenességről, depresszióról, spiritizmusról szóló korábbi írásait vették górcső alá, mint választási programját. Komolynak tartott programot egyébként nem is vázolt fel.
    A híradásokban is excentrikusnak látszó megjegyzéseivel és javaslataival tűnt ki. Egyszer például egy Donald Trump amerikai elnök által okozott állítólagos „sötét pszichikai erőről” beszélt, amelyet szerinte a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok képtelenek lesznek legyőzni. Más alkalommal százmilliárd dollárnyi kárpótlást ígért az egykori rabszolgáknak, megint más alkalommal pedig a szeretetet és a szerelmet ajánlotta Donald Trump figyelmébe, mint a kormányzás szerinte alkalmas eszközeit.
    A The Washington Post című amerikai lap még júliusban megjelent egyik cikke szerint nagy támogatottságnak örvendett az Egyesült Államokban egyre népszerűbb, interneten terjedő boszorkánymozgalom köreiben. A lap New Age-gurunak nevezte Williamsont.

MTI

Exit mobile version