Múlt hét csütörtökön érkeztem meg Portugáliába, hogy a válogatottunk hétvégi mérkőzése előtt egy kicsit körbenézzek az ország északi és középső részén.
Bragába érve olyan helyiekbe botlottam akikkel hamar megtaláltam a közös nyelvet a focin keresztül, mely beszélgetések alatt hamarabb szóba került Fehér Miklós neve, mint Puskás Öcsié.
Szó, szót követett majd jöttek a tettek. Pénteken elautókáztunk Bragából Jeroméval – aki egy Vitória Sport Clube drukker, és az egyik szállásadóm – a szomszédos Guimaraesbe a Vitória stadionjához, ahol 2004 Január 25.-i bajnoki mérkőzésen hunyt el a Benfica és a magyar válogatott kiválósága. Jerome kinn volt ezen a tragikus meccsen.
A sors különös fintora, hogy Eusébiónak, Benfica legendájának január 25.-én van a születésnapja.
„Anno volt szerencsém a 2004-es Portugál Eb-n a helyszínen megnézni két mérkőzést is Liszabonban egy országos cimborámnak köszönhetően. A francia-angol meccset – ahol David Beckham földkörüli pályára rúgta a büntetőt – a Benfica stadionjában játszották alig néhány hónappal Fehér Miklós tragédiája után. A meccs után a segítőkész rendezők megengedték, hogy a magyar szurkolótársammal lerójuk a kegyeletünket az akkor már álló Fehér emlékmű előtt. A sors megjutalmazott minket, aznap este véletlenül találkoztunk Eusébióval egy pláza legfelső szintjén, ahol barátaival iszogatott és szivarozgatott.”
A Portugália szerte legnépszerűbb Benfica drukkereinek Bragában található szurkolói klubja a guimaraesi megemlékezés után felajánlotta nekem, hogy segít belépőt és fuvart szerezni a szombati FC Paços de Ferreira elleni idegenbeli mérkőzésre.
Ahogy közeledett a szombat késő esti mérkőzés úgy fogyott a lelkesedésük.
Annyi történt csak, hogy a helyi kis klub történetének ez a március 18.-i Benfica elleni meccs volt a valaha volt legjobban várt mérkőzése, amire minden jegy elkelt napokkal korábban. Annyi ígéretet kaptam, hogy elvisznek és vissza is hoznak Bragából, de hiába telefonáltak kőrbe egész nap – belépőt nem ígértek.
Ahogy megérkeztünk az alig 9000 férőhelyes stadionhoz aminek környékén több, mint 7000 Benfica drukker készült a nagy napra, biztos voltam benne hogy nem maradok kinn. A bragaiakhoz hasonlóan Észak-Portugália több városában is van Benfica szurkolói klub, amik tagjai közül sokan – szégyen, nem szégyen – többet tudtak Fehér Miklós pályafutásáról, mint én. Végül is lett belépőm egy órával a kezdőrúgás előtt, amely időt nosztalgiázással töltöttük el, ami idő alatt a portugál futballbarátok rengeteg történetet meséltek arról, hogy Fehér Miklós halála nem csak a Benfica vesztesége, hanem az egész portugál futballtársadalomé, ugyanis a magyar válogatott kiválósága hat év luzitániai idegenlégioskodás alatt több klubban is megfordult, ami idő alatt milliókat örvendeztetett meg játékával, amely milliókat a tragédiája meg is siratott.
Másnap Portó irányába vettem az irányt, ahol a magyar játékos 1998-ban megkezdte portugáliai pályafutását, de előtte meglátogattuk Joaoval – egy másik barát és szállásadó -a Sporting Braga stadionját, amely csapatban 2000/01-es szezonban 26 mérkőzésen 16 gólt szerzett Miki. Itt hozzánk csapódott a helyi csapat 15 éves üdvöskéje (Joao fia), aki azután született, hogy Fehér Miki a csapatában játszott, mégis tudott róla és a játékáról mesélni. Itt egy gyertyát és egy üzenetet helyeztünk el közösen.
Amilyen könnyen beilleszkedtem Bragában, olyan körülményes volt minden Portóban. Persze vasárnap volt, meg minden. A Benfica botlása miatt óriási érdeklődés a Setúbal ellen, ami telt házat jelent a 50.399 férőhelyes stadionban.
Nulla ismerős. Minden jegy elkelt. A portói szállásomon semmi jóval nem biztattak.
De azért nekivágtam.
Alig egy órával a kezdősípszó előtt értem a kék-fehér Sárkányok stadionjához, ahol érthető módon mindenkinek volt fontosabb dolga, minthogy velem foglalkozzon. A jegyirodások az óriási tömeg ellenére meglehetősen türelmesek és segítőkészek voltak, de nem tudtak jegyet adni, viszont utánaérdeklődtek amennyire csak tudtak. Így legalább eltudtam helyezni a kicsiny mécsesem a klub múzeumának és klubshopjának a bejáratánál – ahova még rendőrt is küldtek velem.
Őszintén szólva, nem szeretem a Porto csapatát. Úgyhogy nem esett nehezemre a vendégek között is keresni felesleges jegyet. De ők olyan kevesen voltak, hogy a kis számok törvénye alapján semmi esélyem sem volt általuk bejutni a stadionba, ahonnan óriási futball hangulat árasztotta el a környéket.
Voltak rácsos kapuk a stadion körül, ahonnan belehetett látni kb 20-30 max a 40%-át a pályának, itt és így tucatnyian nézték velem együtt a meccset, akiknek nem jutott jegy. Nagyon jó hangulat volt benn, ami nem csak jól hallhatóan, hanem jól érezhetően szűrődött ki hozzánk, plusz az a furcsa élmény, mint amikor a megye sokban a pályán kívülről nézzük a meccset.
Gondoltam egy félidőt megér így ez az élmény, utána lelépek. Úgy a meccs 40. percnél éreztem azt, hogy a jóból is megárt a sok és elindultam a metró felé.
A jegyirodában messziről láttam, hogy még ott van az a kedves hölgy aki végigtelefonált mindenkit az ügyemmel kapcsolatban egy jó órával ezelőtt, így nem esett nehezemre egy kis kitérőt tennem és beköszönnöm neki, és megköszönni mégegyszer a segítségét.
15-20 méterre lehettem amikor észrevett. Nem volt nehéz dolga, mert egyedül sétáltam ott, ahol egy órája még tízezrek hömpölyögtek. Rámnevetett. Mutatta, hogy siessek.
Ő egy nagyon jó, nagyon csinos, nagyon szexi fiatal lány, én messze nem vagyok olyan jó pasi, hogy egy ilyen szépség így rámmosolyogjon és még sürgessen is. Úgyhogy lányos zavaromban egy kicsit Benny Hillesen, egy kicsit Mr Beanesen értetlenkedve tettem meg az utolsó lépéseket a jegyirodához, amely hatalmas üvegablakja mögül felemelt a jobbjával egy meccsjegyet:
– Honnan? Kitől van a jegy? – kérdeztem
– Az most nem számít. Siess! Még van néhány perc az első félidőből. – válaszolta
Azzal kicsúsztatta a jegyem a pénztár kicsiny ablakánál. Próbáltam megköszönni, de nem volt idő udvariaskodni. Sarkon fordultam és elindultam a jegyen szereplő kapu irányába. Nem is tudom mit is éreztem, annyi mindent egyszerre, hogy nem is tudtam hol jár a fejem. Mielőtt beindítottam volna a rakétáim, alig néhány lépést követően be is húztam a féket, visszafordultam és láttam, ahogy Ő elégedett mosollyal követi az utam.
Szemébe néztem, a két kezem a szívemre tettem és csak ennyit mondtam őszíntén:
- I LOVE YOU!
A szerelemnek, meg a focinak is meg van a maga ideje. A szerelemből nekem ennyi elég is volt, bár mindketten elnevettük magunkat, én ugyanazzal a lendülettel sarkon fordultam és vígan szökkenve elindultam a stadionba, mert még tényleg volt néhány perc az első félidőből. Pont ekkor rúgta a Portó a mérkőzés első gólját. Felrobbant a stadion.
A beléptetésénél vettem csak észre, hogy VIP szektorba szól életem első VIP jegye.
A mérkőzés után már nem világított a fény a jegyirodában, viszont még égett a mécsesem a portói stadion legfrekventáltabb részén.
A futball egy nyelv. A futball egy vallás, ami összeköt ismeretleneket országhatárokon innen, és túl.
A mérkőzéseknek szinte sosincs vége a 90. percben, csak akkor ha bíró lefújja.
A játékosnak sem akkor ér véget a karrierje és a pályafutása amikor szögre akasztja a csukáját, hanem amikor már nem mesélnek róla történeteket.
Fehér Miklósra több, mint 13 (ma már 16 – szerkeztve) évvel a halála után is jó, de mégis fájó szívvel emlékeznek Portugáliaszerte.
Ezzel a 2017-es írásommal emlékszem meg a pontosan 16 évvel ezelőtt elhunyt, mindenki által tisztelt és szeretett Fehér Miklósról.
