Kell nekünk egy olyan francia film, amit Franciaországban már több mint egymillióan néztek meg, biztosan nem véletlenül? Ez máris bizalomgerjesztő dolog. Hát, persze, hogy kell. És ha jól döntünk és megnézzük a Boldog idők című filmet, akkor biztos, hogy boldogabbnak érezzük magunkat, mint mielőtt láttuk.
Ez lehetne, egyébként, minden film célja. Nekünk filmnézőknek meg, különösen így év elején, jól jön egy kis boldogság-pirula. Nevezzük, ahogy akarjuk: romantikus komédiának, játék a játékban típusú filmnek, mindegy, fő hogy mosolyogjunk, nevessünk, szórakozzunk, s hozzá még egy picit magunkra is ismerjünk. A külföldi kritikák sokat írtak erről a moziról, kiemelünk egy mondatot, mert teljesen egyet értünk vele: „Az Amélie csodálatos élete óta a legszemtelenebbül vidám és egyben szívmelengető francia film, amire már régóta vártuk”.
Na, nézzük miről szól: egy hatvanas éveiben járó francia házaspár életéből nem csak a hajdani szerelem múlt ki, hanem minden egyéb is: türelem egymás iránt, megbecsülés, szeretet. Van ilyen! Válság válság hátán. A még mindig szép asszony lázad és harciasan alázza az urát, az meg depresszióba és az önsajnálatba menekül. Fiúk rég felnőtt, nincs vele mit csinálni, még mögéje bújni se lehet. Patt helyzet.
Ám itt jön egy bizarr fordulat. Egy bizarr vállalkozás formájában. A fiúk egyik barátja, már jó ideje, sikeres vállalkozást visz.. Időutazást kínál vastag pénztárcájú megbízóinak, akiknek meg kell jelölniük a kort amelyben egy kicsit élni szeretnének, legyen az a középkor, vagy vacsora egy kétszáz évvel ezelőtti királyi udvarban, vagy egy harminc évvel ezelőtti vendéglői jelenet, akármi, és ő, mármint a vállalkozó-rendező, biztosítja hozzá a körülményeket: a kameráktól kezdve a díszleteket, a berendezési tárgyakon, kosztümökön át, egészen a szerződtetett színészekig. Tökéletesen megteremti a kívánt közeget. Maga az illető, mármint a megbízó időutazó is ott csücsül persze a jelenetekben. Mert hogy a megrendelt végtermék az egy személyre szabott filmecske, mondhatjuk úgy is,a nosztalgikus vágyak kismozija. Sok rögtönzéssel, persze. És szemérmetlenül sok pénzért.
Mellesleg: lehet , hogy szuper ötletet adtunk, illetve ad ez a film azoknak a jövendőbeli magyar szórakoztató-szolgáltatás jellegű vállalkozásoknak, akik még nem gondoltak ilyesmire? Na, de ez csak bónusz.
Szóval: a fiatalember, ez a barát, felajánlja az egyre letörtebb, öregedő férfinak, hogy egy napra visszamehet a múltba, egy általa választott napra…Mégpedig ingyen. Melyik napot választja vajon? Megmentheti-e ez az időutazás a romos házasságát?
És ő a 74-es esztendő egy bizonyos napját választja, amikor is egy bárban megismerkedett az akkor még fiatal lánnyal, élete szerelmével, későbbi hárpia feleségével..
És felépül ez a bár, és begyűlik a statisztéria és szól a régimódi zenegép, és szolgálják fel a hetvenes évek divatos italait és elhangzanak a kor divatos viccei is, és persze ott csücsül a terápiára vágyó, bánatos főhősünk is. Vajon nyer-e vigaszt, rálátást az azóta eltelt életére? Ez majd kiderül. Minden menne a maga módján, csak akad egy kis bibi. A felesége fiatalkori énjét alakító színésznő túl szép. Túl vonzó. Hát nem beleszeret kicsit a mi öregedő hősünk? Ezt nevezik őrületnek, vagy dupla szerepkavarodásnak… Mi igazi? A film vagy a film a filmben? Majd meglátjátok, ha megnézitek.
Mert bizony beront a jelenetbe, megjelenik itt, az épített díszletben az igazi hatvanas asszony is, a hárpia nej. Azért se mesélem el a végét.
Sodor magával ez a film, a Boldog idők, elejétől a végéig. Annyi biztos, hogyha engedjük, minden pillanatában meglep minket. A forgatókönyv eredeti és briliáns, remek a rendezés és az alakítások is. Egy percig se édeskés, hanem inkább édes, amolyan közönség-kedvenc mozi ez , telis-tele öniróniával , amit bátran magunkra vehetnek azok, akik hatvan-hetvenévesen se képesek elvergődni az igazi felnőttkorig. A legtöbben így vagyunk ezzel, valljuk be.
Egy másik kritikus nemes egyszerűséggel azt írta le: Háromszoros hurrá Nicolas Bedos rendezőnek!
Ezt mondjuk mi is.
