ITM: óriási az igény informatikusokra

Óriási a munkaerőpiaci igény informatikusokra; Magyarországon jelenleg 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Solymár Károly Balázs a II. kerületi Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban 11. évfolyamos diákoknak tartott pályaorientációs előadásában azt hangsúlyozta: az informatikai tudás óriási kincs lehet, arra minden ágazatban, köztük a gépjárműiparban, az egészségügyben és az agráriumban is szükség van.


Ugyancsak szükség van informatikusokra a közlekedés, a repülés, a logisztika és a honvédelem területén – jelezte a helyettes államtitkár, azt is kiemelve, hogy az ágazatban dolgozók tudására a jövőben egyre inkább igény lesz.


Az elsősorban logikus gondolkodást, kreativitást, nyitottságot, csapatban gondolkodást és angol nyelvtudást igénylő hivatás jelenleg a legversenyképesebb fizetést biztosítja Magyarországon. Az átlagkeresetek tekintetében még a bankszektort is megelőzi az informatikusok bérezése – ismertette. Megjegyezte, hogy a legkeresettebbek az alkalmazásfejlesztő és programozó szakemberek, köztük is a Java-fejlesztők.

Solymár Károly Balázs tájékoztatása szerint a kiemelkedő bérezésen kívül kényelmes munkakörnyezet biztosításával is ösztönzik munkavállalóikat az informatikai állásokat kínáló cégek.

A pályaválasztás előtt álló tanulókat a helyettes államtitkár arra biztatta, hogy felsőoktatási képzés keretében, lehetőleg mesterdiplomát és akár doktori fokozatot is szerezve tanulják meg a szakmát, majd szólt a szakmai gyakorlat megszerzésnek fontosságáról is. 

„Az egyetemi képzés olyan széleskörű alaptudást és világlátást ad, amiből évtizedekig lehet építkezni” – hangoztatta.
 

Solymár Károly Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország számtalan felsőoktatási intézményében van lehetőség programtervező, gazdasági és üzemeltető informatikus képzettséget szerezni, a hallgatók számára számos ösztöndíj-lehetőséget is biztosítanak.

MTI

Exit mobile version