Demokrata törvényhozók vizsgálatot követelnek a Roger Stone-ra kért büntetés ügyében

Demokrata törvényhozók kedden, politikai befolyást sejtve, vizsgálatot követeltek a Donald Trump amerikai elnök egykori tanácsadójára, Roger Stone-ra kért ügyészségi büntetés miatt, miután mind a négy ügyész visszaadta az ügyet. 

Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakcióvezetője azonnali vizsgálatot követelt William Barr igazságügyi minisztertől, Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke pedig bejelentette be, hogy az általa vezetett bizottság ettől függetlenül saját hatáskörében vizsgálatot indít.         

Hétfő este a szövetségi ügyészek 7-től 9 évig terjedő börtönbüntetést kértek 67 éves Roger Stone-ra. Az elnöki tanácsadót tavaly novemberben mondták ki bűnösnek hét rendbeli bűncselekményben, köztük a hatóság félrevezetése, a kongresszus munkájának akadályozása és tanúk megfélemlítése miatt. Valamennyi vádpont a Mueller-bizottság vizsgálatai során fogalmazódott meg. A Robert Mueller vezette bizottság Trump 2016-os választási kampánycsapata és Moszkva közötti esetleges összejátszást vizsgálta. 
    

Donald Trump hétfőn éjjel a Twitteren „szörnyű és nagyon igazságtalan helyzetnek” és „az igazságszolgáltatás tévedésének” minősítette az ügyészi kérést. Az elnök a rá következő napon, kedden azt mondta, hogy ez csupán a személyes véleménye volt, s nem akart beavatkozni az igazságszolgáltatás munkájába. 
    

Kedden az ügyészek egyike, Aaron Zelinsky bejelentette, hogy visszaadja az ügyet. Döntését nem indokolta, de a sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az ügyészek a javasolt büntetés mértékének csökkentésére készülnek, mivel az igazságügyi minisztérium egyik meg nem nevezett magas rangú tisztségviselője kifogásolta a Stonre-ra kért büntetés mértékét, és enyhébb büntetést javasolt. Több amerikai lap is idézte a tárca egyik, névtelenséget kérő tisztségviselőjének nyilatkozatát, miszerint: „a minisztérium szélsőségesnek, túlzónak és aránytalannak tartja a javasolt büntetést”. 
    

A minisztérium ugyanakkor közleményben tudatta, hogy az illetékes állásfoglalása az enyhébb büntetésről még Donald Trump Twitter-bejegyzése előtt hangzott el, és a tárca nem konzultált erről a Fehér Házzal. 
    

Kedden délután további három ügyész értesítette a bíróságot, hogy visszaadja a Stone-ügyet. Ezzel a perben a vádat képviselő ügyészek mindegyike visszavonult.     Grant Smith, Stone ügyvédje kedd este azt mondta, hogy 15-től 21 hónapig tartó szabadságvesztés lenne elfogadható védence számára. Egyben kifejezte reményét, hogy változtatnak az ügyészség által kért büntetés mértékén.

MTI – Fotó / ROger Stone Twitter oldala

Exit mobile version