Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését

Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését – jelentette be szerdán a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium). 

A tárca közleménye szerint Mark Esper miniszter elrendelte a helyi biztonsági erőket segítő dandár telepítését a kontinensre annak érdekében, hogy afrikai országokban kiképző, tanácsadó és segítő feladatokat lásson el. 
    

A dandár telepítése az első lépés az Egyesült Államok afrikai szerepvállalásának átalakításában. A hazarendelt alakulat a kentuckyi katonai támaszpontra tér vissza, a dandár pedig átveszi a helyét, de csakis az afrikai katonák kiképzésében és segítésében vesz részt. 
    

Az Alyssa Farah szóvivő által aláírt kommüniké hangsúlyozta: az átalakítással az amerikai kormányzat célja az, hogy versenyképes legyen Kínával és Oroszországgal Afrikában is. Részletesebben azonban nem fejtette ki e versenyképesség mibenlétét.
    

Mark Esper miniszter január végén fogadta Washingtonban Florence Parly francia védelmi minisztert, aki azt kérte az amerikai kormányzattól, hogy támogassa továbbra is a francia erőfeszítéseket a dzsihadisták ellen a Száhel-övezetben vívott harcban. Parly akkor kiemelte, hogy „butaság” lenne az amerikai hozzájárulás csökkentése a térségben, mert ez szerinte korlátozná a terroristák elleni hadműveletek hatékonyságát is.
    

Esper már akkor jelezte, hogy Washington ugyan nem vonul ki teljesen Afrikából, de felülvizsgálja és átszervezi az ottani jelenlétét. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok elsősorban a Kína és Oroszország felől érkező, szerinte a korábbiaknál erőteljesebb fenyegetésekre összpontosítja figyelmét és erejét.     

Roger Cloutier tábornok, az Afrikában állomásozó amerikai szárazföldi erők parancsnoka szerdán a Pentagonban tartott telekonferencián azt mondta: azt üzeni az afrikai partnereknek, hogy nem távozunk a kontinensről. A tábornok kifejtette azt is, hogy Washington nem akar „szabad teret” adni Afrikában Pekingnek és Moszkvának, amelyek szerinte megpróbálják kiterjeszteni befolyásukat a kontinensen.
    

Jelenleg mintegy hatezer amerikai katonai állomásozik Afrikában, mintegy nyolcszázan a kontinens nyugati vidékein segítik a franciákat a dzsihadisták elleni hadműveleteikben és körülbelül ötszáz katona tartózkodik Szomáliában, Afrika keleti vidékén.

A legnagyobb amerikai katonai támaszpont Dzsibutiban van.

MTI – Fotó / Roger Cloutier Facebook oldala

Exit mobile version