Novák: a magyar családtámogatás nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő

A magyar családtámogatási rendszer nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, sokféle segítséget kapnak a családok, és ami ennél is fontosabb, családbarát környezetben élhetnek  – jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Veszprémben.

Novák Katalin a Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnáziumban tartott előadásában kiemelte: a magyarhoz hasonló családtámogatás sokféleségére nincs példa nemzetközi szinten, valamint az is egyedülálló, hogy egy kormány ilyen súllyal tűzi zászlajára a családok segítését.
    

Nagy eredmény, hogy mára több mint százezer család igényelte a tavaly júliusban indult családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását – hangsúlyozta. 
    

Felidézte: a kormány tíz éve hirdette meg a családbarát fordulatot, amelynek számos eleme között szerepel a gyerekek ingyenes étkezése, az iskolai tankönyvek ingyenessége, az Erzsébet-táborok által nyújtott üdülési lehetőség, a házasságkötéskor kapható támogatás, a nagyszülői gyed és a szülői adómentesség.    
    

A legfontosabb azonban a családbarát mentalitás, ami lassan, de folyamatosan formálódik – tette hozzá az államtitkár.
    

Novák Katalin szerint a házasságkötés a reneszánszát éli Magyarországon; 40 éve nem volt olyan sok házasságkötés, mint tavaly augusztusban. 
    

A családtámogatási rendszer legsikeresebb elemének a babaváró támogatást nevezte, amely „rengeteg fiatalt szólított meg”.
    

Hangsúlyozta: az életkezdéshez igényelhető 10 millió forintos segítség lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy akár családi támogatás nélkül is eséllyel induljanak el az életben.     Ehhez hasonló nagyságrendű támogatást nem létezett korábban Magyarországon – mondta az államtitkár.
    

2002 és 2010 között megszüntették a családi adókedvezményt, az egy- és kétgyermekes családoktól ezzel elvették azt a garanciát, biztonságérzetet, ami a családalapítás fontos feltétele. Ezt a bizalmat most nagyon nehéz, de nem lehetetlen újraépíteni  – közölte az államtitkár. 

MTI – Fotó / Pixabay

Exit mobile version