Kurz: összehangoltan képviselték érdekeiket a nettó befizető országok

A hosszú távú uniós költségvetésről szóló EU-csúcstalálkozó megbeszélésein az úgynevezett „takarékos négyeknek” nevezett nettó befizető országok – Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország – csoportja „jól összehangoltan” képviselte érdekeit – mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár Brüsszelben az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli tanácskozásának első munkanapját követően, pénteken.

 A 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, hosszú távú európai uniós költségvetés áll az Európai Tanács csütörtökön kezdődött rendkívüli ülésének középpontjában. Elemzők kétségesnek tartják, hogy a tagállami vezetők végső megállapodásra jutnának.
   

 „Ahogy vártuk, egész nap intenzív tárgyalások folytak” – fogalmazott az osztrák kancellár. Az éjszaka folyamán további beszélgetések várhatók különböző formátumokban – tette hozzá Kurz.
    

Az úgynevezett „takarékos négyek”, amelyek a közös uniós költségvetés egy főre vetített legnagyobb befizetői, azt az álláspontot képviselik, hogy a 2027-ig tartó időszakban is állandó legyen a büdzsé, maradjon a bruttó nemzeti jövedelem 1 százaléka a befizetés mértéke.
    

Ezzel összefüggésben – Németországgal együtt – továbbá ragaszkodnának a Nagy-Britannia kapcsán 1984-ben, a közös agrárpolitikát (KAP) érintően bevezetett kompenzációs mechanizmus megtartásához is.
    

Mark Rutte holland miniszterelnök véleménye szerint az EU vezetői „nem haladtak sokat” a tárgyalások során. Azt mondta azonban: kíváncsian várja, hogy milyen új javaslatot tesz le az asztalra az Európai Tanács elnöke péntek reggel.
 Arra az újságírói kérdésre, hogy a tagállami vezetők megállapodásra juthatnak-e pénteken, Rutte azt felelte: kisebb csodák lehetségesek, de erről nem mer semmi biztosat mondani.
    

A párizsi államfői rezidencia, az Elysée-palota rövid tájékoztatása szerint Emmanuel Macron francia államfő a viták során határozottan képviselte álláspontját a közös agrárpolitika védelmében.
    

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a találkozót követően közzétett Twitter-üzenetében megismételte országa prioritásait, amelyek szerint megvonás helyett több pénzt kell biztosítani a közös agrárpolitikára és a kohéziós forrásokra.
   

 Jüri Ratas észt miniszterelnök a Politico című brüsszeli hírportálnak nyilatkozva azt mondta, előremutató eredmény várható a kétoldalú megbeszélésektől, általuk „a kép egyre világosabbá válik”. Országa készen áll a kompromisszumra a költségvetés mihamarabbi elfogadása érdekében – fűzte hozzá.
    

Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek a szóvivője Twitter-üzenetében arról tájékoztatott, hogy a csúcstalálkozón az uniós tagállamok vezetői előbb ismertették országaik álláspontját a következő hétéves költségvetésről, majd az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnökének, valamint a tagországi vezetőknek az egymás közötti egyeztetései kezdődtek meg. Charles Michel az éjszaka folyamán folytatja a kétoldalú megbeszéléseket. A csúcstalálkozó pénteken 10 órakor folytatódik – tette hozzá.
    Diplomáciai források szerint Michel várhatóan péntek reggel új költségvetési javaslatot mutat be, amely az éjszakába nyúló tárgyalásokon pontosított tagországi álláspontok alapján készül.

MTI – Fotó / Charles Michel Twitter oldala

Exit mobile version