Zimbabwéért imádkoznak az idei ökumenikus világimanapon

Afrikáért, azon belül Zimbabwéért imádkoznak a keresztények az idei ökumenikus világimanapon, pénteken – közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára. 

Fischl Vilmos elmondta: 2020-ban a világimanap központi gondolata a „Kelj fel és járj!” ige János evangéliumából. Ez arra szólítja fel a keresztényeket szerte a világban, hogy merjenek változtatni életükön – tette hozzá.     

A világimanapot minden év márciusának első péntekén tartják, ezen a napon a gyülekezetekben nemcsak imádkoznak, hanem az adott ország kultúrájával, népviseletével, gasztronómiájával ismerkednek. A résztvevők az ökumenikus tanács kiadványainak segítségével készülhetnek erre az alkalomra – mondta.     

Kitért arra, az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg azzal a céllal, hogy a világ keresztényei összefogjanak egy országért és imádkozzanak. Magyarországon 35. alkalommal szervezi meg az eseményt a MEÖT. 

MTI

Exit mobile version