Koronavírus – Brit kormánytanácsos: a járvány végéig nem lesz oltás, az egészségügyi miniszter szerint felesleges a felvásárlás

A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint nem valószínű, hogy az új típusú koronavírus okozta jelenlegi járvány időtartama alatt elkészül a vírus elleni oltóanyag.

A brit egészségügyi miniszter ugyanakkor nyomatékosan arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy semmi szükség a pánikszerű felvásárlásokra.
Sir Patrick Vallance főtanácsadó a BBC rádió pénteki hírműsorában kijelentette: az oltóanyaggyártás jelentősen fejlődött az elmúlt néhány évben, a munka sokkal gyorsabbá vált, és nem észszerűtlen várakozás az, hogy egy-másfél év múlva lesz oltóanyag az új koronavírus ellen is.
Sir Patrick szerint ez figyelemreméltó, mivel korábban ugyanez akár húsz évig is eltartott volna.
Hozzátette ugyanakkor: nem számol azzal, hogy a mostani járvány kezeléséhez időben, és a járvány méretének megfelelő mennyiségben rendelkezésre áll majd az oltóanyag.
    

A koronavírus-fertőzés halálozási rátáját firtató kérdésre a kormánytanácsos elmondta, hogy ez szinte teljesen a beteg életkorától függ, és még inkább attól, hogy az idősebb fertőzötteknek van-e egyéb, krónikus jellegű betegségük.
    

Sir Patrick Vallance szerint a gyermekek körében gyakorlatilag zéró a halálozási arány, a nyolcvan évnél idősebb páciensek esetében viszont 8 százalék körüli. Hozzátette: az életkorral párhuzamos emelkedés még sokkal meredekebb hosszabb ideje tartó krónikus betegségek esetén.
    

Nagy-Britanniában jelenleg 163 fertőzöttet tartanak nyilván, és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésnek eddig két brit halálos áldozata van.
    

Egy idős brit férfi, aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott, a múlt hónapban, egy japán kórházban halt meg.
Az első nagy-britanniai halálesetről csütörtökön számolt be Chris Whitty angol tisztifőorvos. Az elhunyt, aki a Londontól nyugatra fekvő Reading nagyváros Royal Berkshire Hospital nevű kórházában halt meg, egy idős nő volt, aki fertőződése előtt is rendszeres kórházi kezelésekre szorult krónikus betegségek miatt.
    

A brit kormány tudományos főtanácsadója a pénteki BBC-műsorban kijelentette: összességében, az új koronavírus fertőzötteinek teljes számára vetítve a halálozási ráta valószínűleg egy százalék, sőt jó eséllyel ennél alacsonyabb.

Matt Hancock egészségügyi miniszter a BBC televízióban – a pánikvásárlásokról szóló médiahírekre reagálva – „abszolút indokolatlannak” nevezte, hogy az emberek bármilyen árucikkből többet vásároljanak, mint amennyire szükségük van.
Hozzátette: a tudományos tanácsadói közösségnek is ez a „nagyon-nagyon erőteljes” álláspontja.
Hancock kijelentette: a brit kormány teljesen biztos abban, hogy az élelmiszerellátásban nem lesznek fennakadások. Elmondta: a kormány együttműködést kezdett az áruházláncokkal annak érdekében, hogy azok is hozzájussanak a szükséges élelmiszerekhez, akik a fertőzés gyanúja miatt – a hatósági útmutatásnak megfelelően – nem mozdulnak ki otthonukból.
    

A brit szupermarketekben az elmúlt napokban időlegesen kisebb hiányok támadtak tartós élelmiszerekből – például száraztésztákból és konzervekből -, valamint lázcsillapító és tünetenyhítő készítményekből.
A brit kiskereskedelmi szövetség azonban pénteki közleményében leszögezte, hogy az áruházak termékválasztéka változatlanul jó, a koronavírus-járvány csak korlátozott mértékű fennakadásokat okozott a beszállítói hálózatokban, és a kiskereskedelemnek alaposan kidolgozott készenléti tervei vannak bármiféle fennakadás vagy keresleti változás kezelésére.

MTI – Fotó / Facebook

Exit mobile version