Egy középkori lovas katona sírját tárták fel Bajorországban

Egy középkori lovas katona érintetlen sírját tárták fel a régészek Bajorországban.
A bajor műemlékvédelmi hivatal szakértői szerint az Augsburg szomszédságában lévő Nordendorfban feltárt sír, amely egy felnőtt férfi és egy ló maradványait rejti, 1300-1500 éves lehet.


    A szakemberek fegyvereket, egy pajzsot, valamint lószerszámokat is találtak a sírban, amelynek igazi különlegességét az adja, hogy nem esett áldozatául a kora középkorban tevékeny sírrablóknak.
    A munkálatokat vezető Mathias Pfeil szerint ugyancsak érdekes lelet az a három díszítetlen, aranylemezekkel bevont kereszt, amely puszta anyagi értékén felül a kereszténység terjedését is jelzi.


    A lovas síron túl Nordendorf egy másik különleges lelettel is szolgált a közelmúltban a régészeknek, akik egy eddig ismeretlen római kori település épületeiből származó kőtörmeléket fedeztek fel egy már kifosztott sírban.
    Kétezer évvel ezelőtt a mai Svábföld térsége volt a rómaiak egyik legfontosabb központja az Alpoktól északra.

MTI – Fotó: Nordendorf I fibula Wikipédia oldala

Exit mobile version