A Közbeszerzési Hatóság soron kívül intézi a sürgős beszerzéseket

A koronavírus miatt megnövekedett sürgős egészségügyi beszerzéseket a Közbeszerzési Hatóság soron kívüli ügyintézéssel támogatja – közölte a hatóság.

 Hangsúlyozzák, a Közbeszerzési Hatóság kiemelt célja, hogy a kormány által elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli beszerzéseket mielőbb, a közbeszerzési jogszabályoknak megfelelően lebonyolítsák, ezért soron kívüli szakmai támogatást biztosítanak a felmerülő beszerzési igények megvalósítása során az ajánlatkérőknek.
    

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a közleményben hangsúlyozta, a sürgős eljárást igénylő kérdések, ügyek száma növekszik, ezért valamennyi szervezeti egységüknek biztosították a kiemelt feladatkezelést. 
    

Eddig jellemzően egészségügyi intézmények részéről merült fel sürgős beszerzési igény, várhatóan ezek száma a következő napokban jelentősen nőni fog – mutatott rá a hatóság elnöke.
    

A közleményben felidézik, hogy kedden rendkívüli sürgősségre alapozva indított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást egy egészségügyi szervezet gépek, fertőtlenítő szerek, védőeszközök, tesztek beszerzésére. 
    

A Közbeszerzési Hatóság elnöke közleményben tájékoztatta a veszélyhelyzettel kapcsolatos beszerzések megvalósításában közreműködő ajánlatkérőket a szakmai támogatásáról.

MTI – Fotó / Közbeszerzési Hatóság Facebook oldala

Exit mobile version