Schanda: gördülékeny az átállás a digitális munkarendre

Gyorsan és gördülékenyen zajlik az átállás a digitális munkarendre az új koronavírus-járvány idején – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Magyar Nemzetnek.

 A pénteki lapszámban megjelent interjúban Schanda Tamás azt mondta, hogy a tárca felmérte a szakképző iskolák ellátottságát digitális eszközökkel. Már zajlik az igények összesítése, és rendkívüli beszerzésre kapnak lehetőséget azok az intézmények, amelyekben problémába ütközne a digitális oktatás. Ha szükséges, díjmentes kölcsönzéssel is biztosítják az otthoni tanulás és munkavégzés feltételeit – tette hozzá az államtitkár.
    

Kiemelte, hogy az új szakképzési struktúra bevezetésének eredeti ütemterve a digitális munkarend mellett is tartható.
    

Nagy kihívást jelent az intézményeknek a tantermen kívüli, digitális munkarend megszervezése, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok pozitívak: a diákok és az oktatók is igazodnak a rendkívüli helyzethez.
    

Schanda Tamás azt hangoztatta: a tanárok értik, hogy csak az érintkezések számának komoly csökkentésével lehet fékezni és időben széthúzni a vírus terjedését, ezért példás összefogással, a jó gyakorlatok megosztásával segítik egymás munkáját.
    

„Értelemszerűen az informatikai képzést nyújtó iskolák állnak a legjobban”, de azoknak az intézményeknek, amelyeknél problémák merültek fel, rendkívüli eszközbeszerzésre nyílt lehetőségük – közölte a politikus.
    

Jelezte, hogy dolgoznak a szakképzési tananyagtár kialakításán.
    

Az államtitkár a gyakorlati oktatással kapcsolatban arról beszélt, hogy lehetőség szerint szintén digitális munkarendben vagy egyéni felkészüléssel, projektfeladatokkal kell teljesíteni a tárgyakat. Az esedékes szintvizsgákat el kell ugyan halasztani, de a szakmai gyakorlat kezdetére szintvizsga nélkül is tanulószerződést köthetnek a diákok – fűzte hozzá.
    

A járványról Schanda Tamás azt mondta, hogy olyan helyzet alakult ki nemcsak Magyarországon, hanem a világ nagy részén, amilyen hosszú évtizedek óta nem volt.
    

„Most az emberéletek (…) megóvása az első, de már gondolnunk kell a gazdasági következményekre is. Tudjuk: ezek drasztikusak lesznek, hatalmas veszteségeket fogunk elszenvedni” – fogalmazott az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

MTI – Fotó / Pixabay

Exit mobile version