Mérsékelt égövi esőerdő maradványaira, tűlevelűek és páfrányok nyomaira bukkantak az Antarktisz nyugati részén az óceánfenék alatt 30 méterrel.
Tudósok szerint a maradványok 90 millió évre nyúlnak vissza. A mérsékelt éghajlati viszonyokra jellemző erdő a kréta földtörténeti kor középső időszakában, a dinoszauruszok korában növekedhetett itt – közölte az Alfred Wegener Intézet (AWI) a Nature című tudományos folyóiratban.
„Rendkívül meglepődtünk a felfedezésen” – mondta Johann Klages, az AWI geológusa, a tanulmány vezető szerzője.
A leletek alapján akkoriban az Antarktiszon az éves átlaghőmérséklet 12 Celsius-fok körül lehetett. „Eszerint a Déli-sarkvidék jég nélküli volt. Eddig ezt csak feltételezni lehetett. Csak azt tudtuk, hogy a kréta kor az egyik legmelegebb időszak volt, de nem voltak bizonyítékaink a Déli-sarkhoz közeli területről” – fejtette ki Klages.
Egy 2017-es expedíció során az Antarktisz nyugati részének partvidéki régiójában vettek furatmintát az üledékből. A számítógépes tomográffal készített felvételek aztán egy sűrű gyökérhálózatot tártak fel.
A tudósok fás sejtszerkezeteket, polleneket, úgynevezett szövetes növények spóráit és virágzó növények nyomait is azonosítani tudták.
A szakértőket régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogyan élhetett meg egy mérsékelt égövi jellemzőkkel bíró esőerdő a 82. földrajzi szélességi körön, ahol négy hónapon át tart a sarkvidéki éjszaka.
Elemzések kimutatták, hogy annak idején a légkörben a szén-dioxid koncentrációja jóval magasabb volt, mint azt korábban feltételezték. „A tanulmány jól példázza, milyen nagy az üvegházhatású gázok energiaszolgáltató képessége és a mai jégtakaró hűtő hatása” – mondta Klages.
Az viszont, hogy később miért hűlt le ennyire a klíma, továbbra is rejtély.
MTI – Fotó / T. Ronge fényképe és James McKay, illusztrációja, Alfred Wegener Institute,
