A francia forradalmi Konvent kétszázhuszonöt éve, 1795. április 7-én döntött a méter bevezetéséről. A decimális mértékegységre épülő hosszmértékrendszert ma már világszerte használják.
Az idők folyamán a távolság mérésére számos mértékegység szolgált, a legtöbb egy-egy testrész (hüvelyk, könyök, láb, arasz) hosszán alapult, illetve ennek többszöröse volt. Ez persze számos problémát vetett fel, hiszen például helytől függően más volt a láb, a könyök vagy a mérföld hossza, bonyolult volt átváltásuk (például Magyarországon négy hüvelyk egy markot, három marok egy lábat tett ki). Praktikus megoldásként a korban legtartósabb anyagból, vasból „etalonok” is készültek, de ezeknek sok hasznát nem lehetett venni, mert elvesztek, ellopták őket, avagy egyszerűen eltörtek, elrozsdásodtak. Az egységesítéssel Nagy Károly frank császártól kezdve több uralkodó is megpróbálkozott, de egyikük sem járt sikerrel. A 16. századtól tudósok is javasolták az áttérést az átlátható tízes alapú mértékrendszerre, az ingaórát feltaláló holland Christiaan Huygens például 1656-ban a másodperc-inga hosszát javasolta alapegységnek, de erről kiderült, hogy helyről helyre változó érték. Nagyobb sikerrel kecsegtetett az a közelítés, amely az új egységet egy állandó méretű természeti képződményhez, a Földhöz akarta kötni.
A francia forradalom idején, amikor igyekeztek minden régit eltörölni, még a naptárat is megváltoztatták, a vidékenként változó mértékegységeket is megszüntették. 1790-ben a francia Tudományos Akadémia megbízást kapott, hogy dolgozzon ki egy jobb rendszert, és határozzon meg egy mindenki számára megfelelő mértékegységet. A tudományos testület által kiküldött öttagú bizottság alapegységnek a Föld egyik Párizson áthaladó délkörén az Északi-sark és az Egyenlítő közötti távolság tízmilliomod részét javasolta (délkörnek nevezzük a Föld felszíne mentén az egyik pólustól a másikig tartó félkört). Jean-Baptiste Delambre és Pierre Méchain csillagász hat évi fáradságos munkával megmérte a Dunkerque és Barcelona közötti délkör-szakasz hosszát, amiből ki tudták számolni a meridián teljes hosszúságát, majd ennek egynegyedét, az Északi-sark és az Egyenlítő közötti távolságot is. A mértékegység a latin „metrum”, mérték szó után a méter nevet kapta, és az összes többi metrikus egységet ebből vezették le.
A Konvent már 1795. április 7-én (a forradalmi időszámítás szerint III. év germinal 18-án) törvényt hozott a méter használatáról, jóllehet annak pontos hosszát csak 1798-ra sikerült meghatározni. (Ugyanez a törvény rendelkezett a gramm, mint a tömeg és a liter, mint a térfogat mértékegységének elfogadásól is.) A kivégzett XVI. Lajos király ékszerésze, Marc-Étienne Janety által finomított platinából elkészített kilogramm- és méteretalonokat 1799. december 10-én egy újabb törvényben a francia mérőeszközök hivatalos szabványává tették meg és a nemzeti levéltárban helyezték letétbe. (Az „ősméterről” később kiderült, hogy nagyon kis mértékben eltér a pontos eredménytől, és az is bebizonyosodott, hogy a Föld délkörei is eltérő hosszúságúak, ezért méternek az elkészült rudat nevezték el.) A méterrúd 1889-ig maradt nemzeti etalon, ekkor a szerepét átvette a platina-iridium ötvözetből készült nemzetközi mértékminta, amelyet a Párizs melletti Sevres-ben, a Breteuil Pavilonban őriztek.
Az emberek gyanakvással fogadták az újítást, ragaszkodtak hagyományaikhoz, ezért Napóleon 1812-ben újra engedélyezte a régi mértékegységeket, a méter kizárólagos használatáról csak 1837-ben hoztak törvényt, amely 1840-ben lépett hatályba. 1875. május 20-án Párizsban 17 ország (köztük az Osztrák-Magyar Monarchia) a méteregyezmény aláírásával vállalta a méterrendszer bevezetését, és elhatározta a rendszer kialakításának koordinációját ellátó nemzetközi méréstudományi intézet felállítását. Az egyezményt 1921-ben felülvizsgálták, és 1960 óta SI mértékegységrendszernek (Systéme International d’Unités – Mértékegységek Nemzetközi Rendszere) nevezik.
A méter meghatározásának új módját 1965-ben Bay Zoltán fizikus javasolta, ennek alapján fogadták el 1983-ban a jelenleg is érvényes definíciót: egy méter a fény által vákuumban 1/299 792 458 másodperc alatt megtett út hossza.
MTI – Fotó / Mahesh Patel a Pixabay-ről
