Kétszázhuszonöt éve, 1795. május 20-án végezték ki a Vérmezőn Martinovics Ignácot és négy társát, a magyar jakobinus összeesküvés vezetőit.
Az első magyarországi köztársasági mozgalom vezetője, az 1755-ben született Martinovics Ignác ferencrendi szerzetes, majd tábori lelkész volt. 1781-ben Potocki Ignác lengyel gróffal bejárta Nyugat-Európát, ahol tudós társaságokkal és szabadkőműves szervezetekkel került kapcsolatba, a felvilágosodás híve lett. 1783-tól a lembergi egyetem természettant tanított, rövid ideig dékán is volt, 1787-ben Filozófiai írások címmel közzétette az következetesen materialista, ateista magyar filozófiai művet. A hatalmas becsvágytól fűtött Martinovics sikertelenül pályázta meg a pesti egyetem katedráját, ezután sértettségében másként próbál érvényesülni.
Az új király, II. Lipót titkosrendőrségének ügynöke lett, szabadkőművesekről és a betiltott jezsuita rend tagjairól jelentett, jóllehet pár hónappal korábban kelt röpiratában az oligarchia és az egyház hatalmának megdöntésére, polgári reformok bevezetésére buzdított. 1791-ben udvari vegyésszé és tanácsossá, majd szászvári apáttá nevezték ki.
1792-ben, I. Ferenc trónra lépése után elbocsátották az udvartól, de ő még egy ideig írta jelentéseit és javaslatait. Választ nem kapott, sőt, a liberalizálódást és a nemzeti törekvéseket elutasító I. Ferenc elkoboztatta három névtelenül megjelent, lázítónak minősített munkáját. Az ateista apát elkeseredésében titkos, vagy legalábbis annak szánt szervezkedésbe kezdett. 1794 tavaszán a párizsi jakobinusok mintájára két titkos szervezetet hozott létre: a Reformátorok Társaságában a hazai nemesi reformereket, a Szabadság és Egyenlőség Társaságában a jakobinus eszmék híveit tömörítette. A két társaság számára francia és latin nyelven külön programot, kátét írt. A főigazgató szerepét maga vállalta, az igazgató tiszt a reformereknél Sigray Antal gróf (a szervezkedés egyetlen főnemesi rangú résztvevője), a másik társaságnál Hajnóczy József, Laczkovics Jánost és Szentmarjay Ferenc feladata lett.
Közülük egyedül Hajnóczy tekinthető jelentékeny gondolkodónak, aki ügyvédi diplomával rendelkezett, a Nemzeti Múzeumot megalapító Széchényi Ferenc gróf titkára, majd Szerém megye alispánja is volt. Röpirataiban bírálta a feudális alkotmányt, követelte az örökváltság és a jobbágyok birtokjogainak törvénybe iktatását, a nemesség megadóztatását, az egyházi javak szekularizációját, a közteherviselést és a sajtószabadságot, barátai között a francia jakobinus alkotmány latin fordítását terjesztette.
A szervezkedés mindössze 2-300 tagra terjedt ki. A belépőknek esküt kellett tenniük, hogy a társaság elveit terjesztik, s legalább két új tagot szereznek, valós tevékenységük a Reformátorok Kátéjának másolásában és terjesztésében merült ki. A tagok megválasztásánál nem jártak el a kellő óvatossággal, így a titkosrendőrség hamar az összeesküvés nyomára jutott. Martinovicsot huszadmagával 1794. július 23-án (majdnem egyidejűleg a párizsi jakobinusok bukásával) fogták le Bécsben. Vallomása és a besúgók jelentései nyomán hetek alatt felgöngyölítették az összeesküvést, az igazgatókat augusztus 16-án Budán vették őrizetbe. A letartóztatottakat Bécsbe vitték, de novemberben 13 vármegye tiltakozása nyomán visszahozták őket Budára.
A magyar jakobinusok pere különleges szabályok mellett, a nyilvánosság teljes kizárásával folyt. Bíróság elé 52-en kerültek, védőjük az a Toporczi Horváth Jakab ügyvéd volt, akinek városligeti sírján egyetlen latin szó áll: FUIT (VOLT). A vizsgálatokat 1795. április 20-án fejezték be, a vádlottak közül 18-at ítéltek felségsértésért és hazaárulásért halálra, közülük hetet végeztek ki, 11 vádlott kegyelmet kapott. A szervezkedést vezető Martinovics ítéletét a fej- és jószágvesztés mellett azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie a többiek kivégzését.
Sigrayt, Szentmarjayt, Laczkovicsot, Hajnóczyt, s végül az egyházi rendről két nappal korábban letett Martinovicsot 1795. május 20-án fejezték le a budai „generális kaszálóréten”, mely ekkor kapta a Vérmező nevet. A kivégzés után a két katekizmust és az összeesküvők egyéb dokumentumait a vesztőhelyen elégették. Két további társukat, Szolárcsik Sándort és Őz Pált – akik nem tartoztak a vezetők közé, de a hatóságok nem láttak reményt „megjavulásukra” – június 3-án végezték ki ugyanott. A magyar jakobinusok közül 18-an kerültek a kufsteini, spielbergi és munkácsi várbörtönökbe, köztük Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc, Batsányi János és Szentjóbi Szabó László.
A kivégzetteket titokban temették el, sírjukat 1914-ben találták meg az egykori katonai temetőben, a mai Szilágyi Erzsébet fasor és Kútvölgyi út sarkánál. Itt újratemették őket, majd 1960-ban a Kerepesi temető díszsírhelyeibe kerültek. A magyar jakobinusokat a Vérmezőn álló emlékmű idézi, a közeli térnek is ők a névadói.
A jakobinus mozgalom az első demokratikus, polgári jellegű szerveződés volt Magyarországon, amely az akkor legmodernebb eszmék hazai átültetésével próbálkozott. Mivel tömegtámogatása nem volt, eleve kudarcra volt ítélve, ám ebben közrejátszott vezetőjének nem éppen feddhetetlen jelleme is – Martinovics mártírsorsa nyomán sem példaképként, inkább tragikus alakként maradt meg az emlékezetben. Utóéletük igen változatos, az 1848-as forradalmárok, köztük Petőfi, elődjüknek tekintették mozgalmukat. Mások, mint Fraknói Vilmos püspök-történész – aki Martinovics udvari kapcsolatait feltárta – istentelen lázadóknak minősítették őket. Az első alapos kutatást Benda Kálmán végezte el 1957-ben, majd Elek Judittal kiadta a per válogatott anyagát is Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében címmel, ennek alapján Elek Judit filmet is rendezett.
MolnárAnna/MTI – Kiemelt képen:
ABBAS@ABBAS55668638Jakubin
