Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt az Úzvölgyi katonatemetőben

Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat. 

    A rendezvényt Mihai Tirnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului Egyesület elnöke kezdeményezte a Facebook-oldalán. Az esemény ortodox papok által tartott vallási ceremóniával kezdődött. Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy – a román hatóságok által hivatalosan cáfolt – dokumentum szerint e temetőben nyugszanak. 
    Az ünnepségen beszédet mondott Constantin Toma, Darmanesti polgármestere és Mihai Tirnoveanu. A rendezvény koszorúzással és szeretetvendégséggel végződött. A sírkertben tavaly felállított emlékműnél Darmanesti rendőrfőnöke is koszorúzott. 
    Constantin Toma polgármester a közösségi hálón is közvetített beszédében a román nemzet újjászületésének jeleként értékelte, hogy visszakerült az értékek közé a hősök iránti tiszteletet. 


    Mihai Tirnoveanu: az egy évvel ezelőtt június 6-án (Krisztus mennybemenetelének az ortodox ünnepén) tartott hősök napját idézte. Eszerint mintegy ötezer román érkezett a helyszínre, akinek a temetőbe való bejutását – fogalmazása szerint – „a piros-fehér-zöld élőlánc sem tudta megakadályozni”. A szónok szerint az Úzvölgyében elesett román katonák áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg a román nagy egyesülés. Valamint nem kerülhetett volna sor a trianoni békeszerződésre sem. Tirnoveanu köszönetet mondott a polgármesternek azért, hogy nem hátrált meg, és méltó harcot folytat Romániáért. 
    

A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.

Monlár Anna / MTI

Exit mobile version