„Az épületek is számítanak” – főcím miatt lemondásra kényszerült a Pulitzer-díjas Philadelphia Inquirer lap főszerkesztője

Lemondásra kényszerült szombaton Stan Wischnowski, a Philadelphia Inquirer című amerikai lap főszerkesztője egy vitatott főcím miatt.

    A főszerkesztő „Az épületek is számítanak” főcímet adta egy építészeti kritikának, amelynek a szerzője a többi között arról írt, hogy a részben a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom szervezte tüntetéseken megjelenő erőszakos elemek üzleteket gyújtottak fel és épületeket rongáltak meg, közöttük műemléképületeket is. A vitatott főcím összecsengett A fekete életek számítanak mozgalom elnevezésével, s a szerkesztőség afroamerikai munkatársai tiltakozni kezdtek.
    A lapvezetés bocsánatot kért, a címet megváltoztatta, és a Pulitzer-díjas, 58 éves Wischnowskinak, aki egyben a lapkiadó alelnöke is, le kellett mondania mindkét posztjáról.

Lisa Hughes, a kiadó elnök-vezérigazgatója a szerkesztőségnek írt emlékeztetőjében „sértőnek és nem megfelelőnek” minősítette a főcímet, s leszögezte, hogy a lapnak „diverzifikálnia kell” munkatársi gárdáját.


    A philadelphiai lap bocsánatkérése a The New York Times bocsánatkérése után jelent meg. A The New York Times ugyanis szerdán közölte Tom Cotton arkansasi republikánus szenátor véleménycikkét, amelyben a politikus arról írt, hogy helyesnek tartja az erőszakkal szembeni rendőri fellépést. „A nemzetnek helyre kell állítania a rendet” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a hadsereg erre készen áll. A lap a cikk megjelenése után össztűz alá került, s szintén bocsánatot kért. „Téves szerkesztői döntésnek” minősítette Tom Cotton cikkének megjelentetését.

KL/MTI – Kiemelt képen: La Nave Comunica@lanavecomunicaDía del periodista Stan Wischnowski, el principal editor de The Philadelphia Inquirer, renunció después de recibir la furia de su redacción por su artículo „Los Edificios también importan” sobre los disturbios en la ciudad por la muerte de #GeorgeFloyd Floyd

Exit mobile version