A Négy Nemzet Úszóversenyen mindenki indul a magyarok közül

 A magyar úszók közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen, amelyet jövő péntektől vasárnapig rendeznek a Margitszigeten, a Széchy Tamás Uszodában – mondta a szövetségi kapitány.





A hazai versenyzőknek előfutam-rendszerű lesz a viadal, közülük a két legjobb kerül a döntőkbe, ahol a meghívott nemzetek két-két úszóval képviseltetik magukat.

A csehek és az osztrákok mellett eredetileg a németek jöttek volna, helyettük végül a lengyelek érkeznek. Az őszi versenynaptárt illetően a kapitány elmondta, a tradicionális hazai viadalokat a szokásoknak megfelelően rendezik meg. A koronavírus-járvány miatt elhalasztott országos bajnokságot december 8-12. között tartják meg Kaposváron.

Arra a kérdésre, hogy néhány hazai úszónál lehetnek-e motivációs problémák, azt felelte: kár lenne tagadni, hogy előfordul, a felhozott példák között pedig a legidősebb Cseh László mellett a legfiatalabbak, Milák Kristóf és Késely Ajna szerepeltek.

„Cseh László életéből egy dolog hiányzik, az olimpiai arany. Ő erre tesz fel mindent” – szögezte le a szövetségi kapitány. Hozzátette, nem róható fel Cseh Lászlónak, ha egy világbajnokság vagy kontinensviadal már nem hozza lázba. „Az olimpia halasztódik, a koránál fogva ez nem feltétlenül előny neki, bár az sem biztos, hogy hátrány”  – jegyezte meg.

A fiatalok esetében a szövetségi kapitány szerint magasan felfelé ívelő pályafutást kell szüneteltetni. Ezekben a napokban érhetnének el sikereket, ráadásul az olimpia jövő évi megrendezésével kapcsolatban is „hallható bizonytalanság”.

GD/MTI, Foto: skeeze from Pixabay

Exit mobile version