Kína múlt héten útnak indított Mars-szondája felvételt készített a Földről és a Holdról mintegy 1,2 millió kilométerre a Földtől. Elküldte a földi irányítóközpontnak – közölte kedden a kínai nemzeti űrügynökség (CNSA).
A Tienven-1 (Égi kérdések) elnevezésű űrhajót csütörtökön bocsátották fel a Hosszú Menetelés-5 hordozórakétával.
Várhatóan 2021 februárjában érhet a Mars vonzáskörébe. Az űrhajóval egy marsjárót és egy orbitális pályán keringő szondát küldenek a Marsra.
A felvételt a Földről és a Holdról hétfőn készítette a Tienven-1, amely kedden már 1,5 millió kilométerre volt a Földtől a Marshoz tartó 55 millió kilométeres útján. A fekete-fehér felvételen mind a két égitest hold alakúnak látszik.
A CNSA közlése szerint a szonda már túljutott a Föld gravitációján, és belépett a Föld-Mars transzferpályára.
Kína a második ország, amely ebben a hónapba Mars-szondát indított útnak, az Egyesült Arab Emírségek Amal (Remény) nevű szondáját július 20-án bocsátották fel.
Készen áll missziója megkezdésére az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság) is, amely a terveknek megfelelőn július 30-án, csütörtökön útnak indulhat a vörös bolygóra – jelentette be hétfőn Jim Bridenstine, a NASA igazgatója.
GD/MTI, Foto: The Link@TheLinkOnCGTN