A zsiráfnyakú Tanystropheus nembe tartozó őslények vízi állatok lehettek, amelyek sok fejtörést okoztak számos paleontológusnak.
A Zürichi Egyetem (UZH) vezetésével folyt kutatásban fejlett számítógépes technológia segítségével fejtették meg a titkot, hogy vajon vízben vagy szárazföldön éltek-e 242 millió éve a különleges állatok.
A Stephan Spiekman vezette nemzetközi kutatócsoport az úgynevezett szinkrotronsugárzású mikrotomográfiát alkalmazta, hogy koponyatöredékekből a hosszú nyakú dinoszauruszok életmódjára következtethessenek.
Két fontos felfedezést tettek. Világossá vált egyrészt, hogy a Tanystropheus nembe tartozó élőlények vízi állatok voltak, bár nem túl mozgékonyak. Hosszú nyakuk segítségével a meglehetősen lassú úszók rejtekhelyükről kikémlelték zsákmányukat, majd észrevétlenül közel kerültek hozzá.
Másrészt egy régi tévedést is korrigáltak a szakértők. A svájci-olasz határon talált egyik leletről kiderült, hogy nem egy fiatal állatról van szó, hanem egy különálló, kisnövésű fajról.
A két változat a táplálékkínálat optimális kihasználása érdekében alakulhatott ki. A nagyok a nagyobb zsákmányállatokat, például polipokat ettek, a kisebbek pedig a „könnyebben kezelhetőeket”, például garnélarákot.
A koponya szinte teljes háromdimenziós rekonstrukciója alapján a kutatók arra jutottak, hogy a Tanystropheus koponyáján a vízi életmódhoz való alkalmazkodás több jelentős jele megmutatkozik. Az orrnyílások az orr felső részén helyezkedtek el, csakúgy, mint a krokodiloknál. A fogak hosszúak és íveltek voltak, tehát tökéletesek arra, hogy a csúszós prédát, például halakat és tintahalakat fogva tartsák. A végtagokon és a farkon azonban hiányzott a hidrodinamikai alkalmazkodás jele. Ebből arra következtetnek, hogy nem voltak különösen jó úszók ezek az állatok.
Tanystropheusoktól származó maradványokra elsősorban a Lugano közelében lévő Monte San Giorgio hegyormon bukkantak. A fosszíliák lelőhelye az UNESCO világörökség részét képezi. Erről a lelőhelyről két Tanystropheus-faj ismert a fosszíliák alapján: egy kis és egy nagy méretű. Eddig úgy vélték, hogy a két egyed ugyanazon fajba tartozik, csak egyikük egy fiatal, másikuk egy felnőtt állat.
Az új kutatási eredmények ellentmondanak az eddigi feltételezéseknek, a nagy példánytól származó rekonstruált koponya jelentősen különbözik a kisebb koponyától. A tudósok eredményeikről a Current Biology című tudományos folyóiratban számoltak be.
GD/MTI, Foto: Natural Sciences NMS@NatSciNMS
