Az állami média épületének védelmét megerősítették Fehéroroszországban

Minszkben a fehérorosz állami rádió és televízió székházát, a rendőrség különleges alakulatainak (OMON) védelme alá helyezték szombat este. Lázongó dolgozóival előzőleg a helyszínen találkozott a parlament felsőházának elnöke és az államfő sajtószóvivője – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.





 A TASZSZ helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az épület üvegfrontján keresztül látni lehetett az előcsarnokban tartózkodó rohamrendőröket.

A felsőház elnökének, Natalja Kocsanovának és az államfő sajtószóvivőjének, Natalja Ejszmontnak a dolgozói kollektívával tartott találkozóján – mint a résztvevők utóbb elmondták – a hallgatóság az országban zajló eseményekről érdeklődött. Kérdőre vonták a két hivatalos személyiséget, hogy „az állami csatornákon miért nem az igazat mondják”.

A rádió és tévé egyes munkatársai közölték, arra készülnek, hogy hétfőtől sztrájkba lépnek. A sztrájkfelhívást már mintegy háromszázan alá is írták. Kocsanova és Ejszmont megpróbálták lebeszélni őket erről a tervükről.

Az épület előtt szombaton legalább háromezer ember tüntetett. Átfogó és tisztességes tájékoztatást követelve az Aljakszandr Lukasenka elnök ellen egy hete zajló tüntetésekről és a tüntetőkkel szemben alkalmazott rendőri erőszakról – jelentette az APA osztrák hírügynökség. A tüntetőkhöz csatlakozott az állami rádió és televízió mintegy száz munkatársa is.

A résztvevők transzparensein olyan jelszavak szerepeltek, mint hogy „Hagyjátok abba a hazudozást” vagy hogy „Mondjátok az igazat, nem olyan nehéz az” – mondta el Maria Kolesznyikova, a Litvániába menekült ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik harcostársa, aki maga is részt vett a tüntetésen.

A volt szovjet tagköztársaságban egy hete tartanak a tömeges tüntetések, tiltakozásul a múlt vasárnapi elnökválasztás eredménye ellen, amely szerint Lukasenka a szavazatok 80,1 százalékával nyerte el sorozatban hatodik elnöki mandátumát. A biztonsági erők a hét első felében brutálisan léptek fel a tüntetőkkel szemben.

Nagyjából hétezer embert vettek őrizetbe, akik közül utólag sokan bántalmazásukról számoltak be. Szombaton ismét több ezren tüntettek Minszkben, a főváros Puskin terén, megemlékezve a rendőrök által hétfőn lelőtt fegyvertelen tüntetőről, Aljakszandr Tarajkovszkiról.

Az Európai Unió pénteken közölte: nem fogadja el a fehérorosz elnökválasztás eredményét. Szankciókat készít elő azon fehérorosz állami tisztségviselők ellen, akik felelősek a tüntetőkkel szembeni erőszakért és a választási eredmények meghamisításáért.

GD/MTI, Foto: Belarus Lives Matter@BelarusLives

Exit mobile version