Éveken át afroamerikainak adta ki magát egy fehér amerikai egyetemi tanárnő

Vizsgálatot indított egyik tanárnője ellen a George Washington Egyetem, mert fehér létére éveken át feketének, afroamerikainak adta ki magát – jelentette be az egyetem vezetése.




Jessica Krug a Medium című internetes platformon írt bejegyzésében hozta nyilvánosságra, hogy „felnőtt életében” évtizedeken keresztül hazudott: kansasi fehér nőként azt állította magáról, hogy fekete.

Bevallása alapján a fekete több „árnyalatát” öltötte magára. „Először észak-afrikai fekete, aztán amerikai gyökerű fekete, majd karibi származású fekete voltam Bronxból” – írta a bejegyzésben.

Indoklásként mentális problémáit és – nem részletezett – gyermekkori traumáját hozta fel. Bár hozzátette, hogy mindez nem bocsánat arra, amit tett. Krug afrikai és karibi történelmet, valamint az afrikai diaszpórák történetét oktatta. 2018-ban könyvet írt Afrika és az afrikai diaszpórák politikájáról és kultúrájáról.

Az idén videóblogot tett közzé, amelyben a New Yorkban élő fehéreket ostorozta, mert szerinte „nem szenteltek elég időt és figyelmet a városban élő fekete és barna őslakosoknak”.

Amerikai hírportálokon megjelent információk szerint Krug Jessica La Bombalera néven politikai aktivista is volt. Jessica Krug vallomását – az amerikai sajtóban megjelenő interjúk és a portálokon közölt bejegyzések tanúsága szerint – értetlenséggel és haraggal fogadták.

GD/MTI

Exit mobile version