Túrórudival várja a kerékpárosokat a MOL Bubi közbringarendszer hatodik születésnapja alkalmából.
Bringás reggelin vendégeli meg a kerékpárral munkába, vagy iskolába indulókat a fővárosi önkormányzat megbízásából, a BKK szerda reggel 7 és 9 óra között Budapesten a Városháza Parkban, a MOL Bubi gyűjtőállomás mellett.
A járványhelyzetre tekintettel kézfertőtlenítővel is készülnek a helyszínen. A BKK munkatársai kesztyűben és maszkban várják a kerékpárosokat. Mint írták, a Magyar Kerékpárosklub akciója során a klub aktivistái és partnerei Budapest 19 kerületében, országosan mintegy negyven helyszínen várják reggelivel a bringázókat.
A Bringázz a munkába! kampányban az elmúlt évek során több tízezer ember ült nyeregbe. Azonban a kampány 2020-as fordulóját átírta a koronavírus-járvány. „A kampány eredeti célja -, hogy minél többen pattanjanak nyeregbe, kipróbálják és megszeressék a kerékpáros közlekedést.
Továbbra is él, ráadásul a koronavírus és a dugók elkerülésére egyszerre hasznos a gyors, olcsó és egészséges közlekedési mód. Jó volna, ha minél többen kipróbálnának hétköznap is” – fogalmaztak a közleményben.
Azt írták, a járvány megfékezésére bevezetett esetleges kijárási korlátozások és más, hasonló jellegű intézkedések miatt a kampány mottója is módosult, 2020 üzenete az „Inkább bringázz!”
GD/MTI, Foto: Traveler Circle