Elmarad a győri maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság, amelyre október 1. és 4. között került volna sor.
A magyar szövetség a közösségi oldalán jelentette be a hírt, miután az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) a törlésről döntött.
Az ECA a magyarországi járványügyi előírások szigorításával és az alacsony nevezői létszámmal indokolta a lépést. „Szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek a lelkes előkészítő munkáért, de a Covid-19 járvány okozta problémák miatt meg kellett hoznunk ezt a nehéz döntést” – írta az ECA.
A kontinensviadalt eredetileg Csepelen rendezték volna júliusban, de a pandémia miatt elhalasztották és a helyszínét is megváltoztatták. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke elmondta, folyamatos egyeztetésben vannak az ECA-val.
„Azt gondolom, hogy végül is összességében sajnos ezt a döntést meg kellett hozni” – fogalmazott Schmidt Gábor, aki ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben Magyarország otthont ad majd maratoni viadalnak.
Azt viszont kiemelte, két nemzetközi versenyt így is rendeznek Magyarországon: jövő héten Szegeden az Olimpiai Reménységek Versenyét, azt követően pedig a világkupa-viadalt. „Ezt a két versenyt mindenképp szeretnénk megrendezni, rengeteg ország jelezte a részvételét” – emelte ki Schmidt.
GD/MTI
