Az Európai Bizottság nem foglalkozik a Belgiumban rendőri intézkedés nyomán elhunyt szlovák férfi esetével.
A Híradó megkeresésére az Európai Bizottság azt közölte: megdöbbentő a Jozef Chovanec ügy, de nem vizsgálják, mert ez tagállami feladat.
A belga hatóságoknak kell kideríteniük, mi történt. A bizottság független, mindenre kiterjedő eljárást vár Belgiumtól. Ivan Stefanec szlovák európai parlamenti képviselő az eset kapcsán azt emelte ki: az EB a szerződések legfőbb őre, az unió pedig az emberi jogok tiszteletén alapszik.
Felelősségre kell vonni azokat, akik miatt meghalt egy szlovák családapa. A jogállamiságot felügyelő EU nem teheti meg, hogy megválaszolatlanul hagyja ezt az ügyet. Szlovák és belga lapok szerint a belga hatóságok szándékosan tusolhatták el a Chovanec-ügyet.
Sajtóinformációk szerint a szlovák férfi 2018 februárjában szeretett volna Belgiumból a hazájába repülni, ám zavart viselkedése miatt egy belga repülőtérről előállították a rendőrök. Chovanec a zárkában is zavartan viselkedett, a rácsokhoz verte a fejét, mire lefogták a rendőrök, ekkor elájult, majd kórházba szállítása után három nappal elhunyt.
A zárkában készült videófelvételen látható, hogy a rendőri intézkedés közben egy belga rendőrnő nevetve náci karlendítést utánzott. Időközben lemondott a belga szövetségi rendőrség második embere. A repülőtéri rendőrség vezetőjét áthelyezték, és több belga hatóság is vizsgálja a történteket. Lomnici Zoltán jogi szakértő kijelentette: „ez az európai George Floyd-ügy”.
Rámutatott: a felvételeken látszik, hogy egy magatehetetlen, védekezésre képtelen, ellenállást nem tanúsító embert brutális rendőri intézkedés alá vontak. Ha Magyarországon történne ilyen, arról beszámolna a világsajtó.
Nyugaton azonban sokkal nagyvonalúbban kezelik a jogállamiság fogalmát, és csak akkor vizsgálják részletesen, ha a visegrádi négyekről, különösen Magyarországról és Lengyelországról van szó – jegyezte meg a szakember.
GD/MTI