Az EU továbbra sem ismeri el a Krím jogellenes annektálását

Europe flag

Az Európai Unió teljes mértékben támogatja Ukrajna önállóságát, területi egységét és függetlenségét. Továbbra sem ismeri el a Krím jogellenes annektálását – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az EU és Ukrajna vezetőinek tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján.    




 Michel kiemelte, az Európai Unió felszólít minden érintett felet a kelet-ukrajnai konfliktus fenntartható és békés megoldásának elérését célzó minszki megállapodás teljes körű végrehajtására. Oroszországot pedig arra, hogy ismerje el Krím és Szevasztopol illegális annektálásának tényét.

Az Európai Tanács elnöke kulcsfontosságúnak nevezte a koronavírus-járvány elleni küzdelemben folytatott együttműködést Ukrajnával. Szavai szerint megerősítette a felek közötti szolidaritást és a szoros partnerséget. Kiemelte az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodás fontosságát, amely – mint mondta – keretet biztosít a folyamatos politikai együttműködéshez egyebek mellett a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok megerősítése terén.

Ez Ukrajna fokozatos integrációját segíti az EU belső piacához – tette hozzá Charles Michel. Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a sajtótájékoztatón azt mondta, az EU és Ukrajna partnerségének fontosságát bizonyítja, hogy a felek három program elindításáról írtak alá megállapodást. Ezek között szerepel Ukrajna ellenálló képességének növelése a konfliktusokkal és a hibrid fenyegetésekkel szemben. A civil társadalom támogatása, illetve a zöld gazdasági fellendülés segítése. Elmondta, Ukrajna jól teljesít a korrupció elleni harcban, azonban e téren még többet kell tennie.

A független és hatékony igazságszolgáltatási rendszer létfontosságú. Ezen a területen az unió szintén a lehető legtöbbet várja el az ukrán hatóságoktól – emelte ki. Az Európai Unió 2014 óta különböző támogatások és kölcsönök révén több mint 15 milliárd eurót mozgósított Ukrajna reformtörekvéseinek támogatására. Az unió további partnerségek és támogatások révén még jobban el szeretné mélyíteni kapcsolatát Ukrajnával – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

GD/MTI, Foto: Envato Elements

Exit mobile version