Barnier: továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek, a tárgyalások személyesen folytatódnak Londonban

British Flag Clock

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeni kapcsolatrendszerről szóló tárgyalásokon továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek. Az uniós tárgyalódelegáció egyik tagjának pozitív koronavírustesztje miatt felfüggesztett brüsszeli tárgyalások a belga karanténkötelezettség lejártával személyes jelenlét mellett Londonban folytatódnak.



Michel Barnier a Twitter közösségi portálon arról tájékoztatott, hogy az Európai Unió és az Egyesül Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások mihamarabbi folyatása érdekében még pénteken a brit fővárosba utazik.

Elmondta, elutazása előtt tájékoztatást ad a megbeszélések állásáról az uniós tagországok Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletei vezetőinek, valamint az Európai Parlament illetékeseinek. Üzenetében hozzátette, több részletet illetően az uniós és a brit álláspont közötti jelentős eltérések továbbra is fennállnak.

A tájékoztatás részleteit ismerő források szerint Barnier javasolni fogja, hogy az unió mondjon le az európai halászok által a brit vizeken kifogott halkvóta értékének 15-18 százalékáról az Egyesült Királyság javára. A főtárgyaló kiemelte: intenzív megbeszélésekre van szükség. Alig néhány nap maradt a tárgyalások lezárásának határidejéig. Szavai szerint továbbra is bizonytalan, hogy Brüsszelnek sikerül-e megállapodásra jutnia Londonnal. Barnier kiemelte, a brit kormánynak erőfeszítéseket kell tennie a halászati jogokról szóló tárgyalások sikere, a vitarendezés, valamint a tisztességes piaci verseny biztosítása érdekében. Ellenkező esetben 2021 elejétől erősen megosztott kereskedelmi kihívásokkal kell szembenéznie – közölte.

A tagállok nagykövetei támogatásukról biztosították az uniós tárgyalódelegációt, és leszögezték: az Európai Unió megállapodásra törekszik az Egyesült Királysággal, de nem mindenáron – közölték. Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.

GD/MTI, Foto: Envato Elements

Exit mobile version