Elítélte a moldovai döntést Bukarest

Flag of Romania

Románia a demokrácia és jogállamiság súlyos megsértésének tartja, hogy moldovai parlament kivonta az államfő hatásköréből az információs és biztonsági szolgálat felügyeletét, és azt a törvényhozás alá rendelte – közölte a bukaresti külügyminisztérium.




Bukarest szerint a kiemelt jelentőségű döntést közvita nélkül, a házszabály megsértésével fogadta el a chisinaui törvényhozás a – leköszönő, oroszbarát Igor Dodon elnököt támogató – Moldovai Szocialisták Pártja (PSRM) és a Moldováért Platform szavazataival, szembefordulva a november 15-i elnökválasztáson világosan kifejezett népakarattal.

A román külügyi állásfoglalás szerint nem fér kétség ahhoz, hogy a moldovai törvényhozás döntései az elnöki hatáskör kiüresítését célozzák, miután a PSRM által támogatott jelölt egyértelmű vereséget szenvedett az elnökválasztáson.

Románia aggodalommal és kiemelt figyelemmel követi a moldovai eseményeket. Támogatja Maia Sandu megválasztott Európa-barát elnöknek a kormányzás törvényességének helyreállítását célzó erőfeszítéseit. A román fél ugyanakkor az ország európai szellemű demokratikus fejlődését szolgáló felelős politizálásra szólította fel a moldovai politikai erőket.

A chisinaui törvényhozás további törvénymódosításokat is megszavazott. Első olvasatban az orosz nyelv különleges státuszáról, a déli gagauz többségű országrész autonómiájáról és a 2021-es évre vonatkozó költségvetésről, valamint visszavonta az Egyesült Államok új diplomáciai képviseletének építési engedélyét.

Maia Sandu megválasztott moldovai elnök hatalombitorlásra irányuló próbálkozásnak minősítette a hírszerzési terület parlamenti hatáskörbe vonását. Tiltakozó akciót szervezett a törvényhozás döntései ellen, a parlament épülete előtt több ezer tüntető követelte Ion Chicu miniszterelnök lemondását és előrehozott választások kiírását.

A november 15-i moldovai elnökválasztást az Akció és Szolidaritás Párt (PAS) jelöltje, Maia Sandu a voksok 57,7 százalékával nyerte a voksok 42,2 százalékát begyűjtő függetlenként induló jelenlegi államfő, Igor Dodon elnökkel szemben.

GD/MTI, Foto: Envato Elements

Exit mobile version