Szombat este online térben lesz elérhető az István, a király rockopera

film

Online térben lesz elérhető szombat este a Budapesti Operettszínház István, a király című rockoperája.



István szerepében Kocsis Dénes, Koppányként Dolhai Attila, Saroltként Polyák Lilla, Gizellaként Drahos Evelin áll színpadra. Az online előadás este 7 órakor kezdődik és csak az előadás időtartama alatt lesz látható.

Székely Kriszta rendezése új értelmezését keresi a klasszikus történetnek. Az előadás ezúttal a történelmi háttér helyett a mindenkori emberi tényezőkre helyezi a hangsúlyt – hangzott el az adásban. Székely Kriszta rendezésében ezúttal igazi színházi előadást láthatnak nézők – hangsúlyozta Kocsis Dénes.

Mint mondta, üres színházban nézők nélkül játszani nem volt könnyű. Az előadás felvételekor egymástól merítettek erőt, hogy maximális teljesítményt tudjanak nyújtani. A Saroltot megformáló Polyák Lilla életmentőnek nevezet az online közvetített előadást és mint mondta, fontos, hogy továbbra is jelen tudjanak maradni a nézők életében, de a közönség számára is fontos, hogy lássák a színészeket, akár az online térben. „Mindenki odaképzelte a közönséget, mi azzal a hittel vettük, hogy a nézőknek készül és a jelent próbáltuk akkor ott megélni”- emelte ki.

Kocsis Dénes beszélt arról is, sokáig nehéz volt megszabadulnia attól a gondolattól, hogy kik játszották előtte István szerepét. „Mostanra már a saját képemre lett formálva a szerep, amivel eggyé váltam” – hangsúlyozta, kiemelve: az előadás az emberi kapcsolatok felől közelíti meg a történetet, minden szereplőnek megvan benne a maga igazsága.

Polyák Lilla szerepéről azt mondta, hogy egy kemény anyát játszik, aki kezében tartja az irányítást. „Székely Kriszta rendező instrukciói alapján, az én feladatom volt felépíteni, hogy a darab végére Sarolt elfogadja, hogy át kell adnia fiának a gyeplőt” – hangsúlyozta a színész.

GD/MTI, Foto: Envato Elements

Exit mobile version