Egyházi vezetőket vádolt meg pénteken Edgar Lungu zambiai elnök azzal, hogy ők felelősek a lincselésekért, amelyekben több mint 50 ember halt meg.
A meglincselt áldozatokról gyilkosaik azt feltételezték, hogy részük volt egy decemberben kezdődött, az ország több pontjára kiterjedő támadássorozatban. „Kegyetlen gyilkosságoknak voltunk tanúi, ám a rájuk adott válasz ugyanilyen kegyetlen volt” – szögezte le Lungu a parlamentben arra utalva, hogy a lincselések vélhetően a decemberben kezdődött támadássorozatra adott válaszok.
A Zambia északi részéből indult, majd a fővárosba is begyűrűző támadások során mérgező anyagot fújtak emberek arcába. Elterjedt az a hír is, miszerint a mérgező anyaggal eszméletlenné tett emberek – köztük nők és gyerekek – vérét boszorkányszertartásokhoz használták fel.
E támadások kapcsán a rendőrség csaknem 26 embert letartóztatott. Noha az elkövetők motivációja, illetve az áldozatok pontos száma továbbra sem ismert, az incidensek miatt országszerte pánik tört ki. A zambiai hatóságok már februárban felszólították az embereket, hagyjanak fel az önbíráskodással.
A zambiai parlament pénteken egy perces néma csenddel emlékezett meg a lincselések halálos áldozatairól.
MTI