Hetvenöt éve, 1945. február 11-én kíséreltek meg kitörést a budai Várból a szovjet hadsereg gyűrűjében rekedt magyar és német alakulatok. Az akció kudarcba fulladt, csak néhány százan érték el saját csapataikat.
A második világháború menetében beállt fordulat után, ahogy a front egyre közelebb került Magyarországhoz, a közvéleményt élénken foglalkoztatta Budapest nyílt várossá minősítése. (A nemzetközi hadijogban nyílt városnak nevezik azokat a településeket, amelyeket a hadviselés során nem védelmeznek, az 1907. évi hágai egyezmény tilt mindennemű a nyílt város ellen irányuló támadást.) 1943 augusztusában parlamenti pártok képviselői arra kérték Kállay Miklós miniszterelnököt, hogy minősítse Budapestet nyílt várossá, de ő ettől diplomáciai nehézségekre hivatkozva elzárkózott.
A szövetségesek légiereje először 1944 áprilisában bombázta Budapestet, azt követően napi rendszerességgel tűntek fel bombázóik a magyar légtérben. 1944 decemberének elején az is véglegesen eldőlt, hogy a főváros szárazföldi hadműveletek színtere lesz, Hitler ekkor közölte a „nemzetvezető” Szálasi Ferenc nyilas miniszterelnökkel, hogy Budapest erőd (Festung Budapest), amelyet az utolsó töltényig, háztól házig kell védeni, a város parancsnokául Karl Pfeffer-Wildenbruch SS Obergruppenführert nevezte ki.
A Budapesten és környékén védekező német és magyar csapatok körül 1944. december 26-án zárult be az ostromgyűrű, ekkor még lehetett volna esély a kitörésre, de Hitler parancsa ezt megtiltotta. 1945. január 18-án a szovjet Vörös Hadsereg elfoglalta Pestet, a visszavonuló németek pedig felrobbantották a még álló Erzsébet hidat és a Lánchidat. Az ostrom menetén ez nem sokat változtatott, a védők fokozatosan a budai Várba szorultak vissza. A Hitler által ígért légi utánpótlás akadozott, a repülőtérként használt Vérmező eleste után pedig végleg leállt, a három nyugatról indított felmentő akció sikertelennek bizonyult. A magyar és német parancsnok, Hindy Iván vezérezredes és Pfeffer-Wildenbruch kitörésre vonatkozó kérelmét Hitler háromszor is elutasította, de a védők számára végül a lőszer- és az élelmiszerkészletek megfogyatkozása miatt csak a kitörés vagy a megadás maradt.
Ők az utóbbit választották: miután felderítőket küldtek ki, a IX. SS hegyi hadtestparancsnokság február 11-én 15 órakor ismertette a tervet a német parancsnokokkal. A magyar és a nyilas csapatok vezetését csak 18 órakor tájékoztatták, Hermann Balck tábornokot, a Nyugat-Magyarországon operáló 6. hadsereg parancsnokát pedig csak háromnegyed nyolckor rádión, hogy ne legyen ideje tiltó parancs kiadására. A kitörés kezdetét aznap 20 órában jelölték meg három hullámban a Széll Kálmán tér-Szilágyi Erzsébet fasor útvonalon Budakeszi felé, illetve a Városmajor úttól a Mechwart térig, a Krisztina körút és a Margit körúti vonal áttörésével.
A Vár védői (mintegy 24 ezer német és 20 ezer magyar katona, de közül sokan sebesültek) maguk dönthették el, hogy részt vesznek-e a reménytelen kitörési kísérletben. A szovjetek a korábbi városcsatákból okulva számítottak az akcióra, s három védőövet is kialakítottak: az elsőt a Széll Kálmán téren, a másodikat a János kórháznál, a harmadikat a János-hegy lejtőin. A frontot este nyolckor szovjet egyenruhába öltözött, oroszul beszélő csoport nyitotta meg az Olasz fasor (ma: Szilágyi Erzsébet fasor) irányában, de már ők is hatalmas tüzérségi tűzbe ütköztek. Az első hullámnak óriási veszteségek árán sikerült átverekednie magát a Széll Kálmán téri vonalakon, de Budagyöngyénél elakadtak. Végül mintegy 16 ezer ember jutott el a budai hegyekbe. Itt azonban szovjet kézen lévő területen kellett volna 30-40 kilométert megtenniük hóban-fagyban a német vonalakig éhesen, fázva, minimális lőszerrel és helyismeret nélkül. Nem csoda, hogy ez csak nagyon keveseknek, német adatok szerint csak 700 embernek sikerült, kevesebb mint öt nap alatt mintegy húszezer katona halt meg, ugyanennyien estek fogságba. A német és a magyar főparancsnokság nem tartott a kitörőkkel, ők a szennyvíz-csatornaként használt, fedett Ördög-árok Horváth-kertben lévő nyílásán át indultak 500 fővel a szovjet vonalak mögé. Erre senki sem jutott át, a katonák zöme az Ördög-árokból való feljövetelkor fogságba esett, Karl Pfeffer-Wildenbruch és Hindy Iván vezérezredes a Budakeszi úton, illetve még a Horváth-kertben adta meg magát. A harcok a kitörési kísérlet után lényegében véget értek, Budapest megszabadult.
Az áldozatokra való emlékezés sokáig lehetetlenné vált, a kitörés megítélését ezután szélsőséges értékelések, napi politikai érdekek és értelmezések uralták, csak a közelmúltban kezdik komoly történelmi munkák feldolgozni a tragikus eseményeket.
A fényképen: Az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat Ostrom 75 című kiállítása a Budavári Önkormányzat épülete előtt, az I. kerületi Kapisztrán téren 2020. január 8-án. A három önkormányzat közös, utcai kiállítással emlékezik az ostromban elhunyt civilekre, katonákra, nemzetiségtől, származástól, vallástól függetlenül. Fotó: Bruzák Noémi
MTI – MTVA Sajtóadatbankjának anyaga
