Amikor elkezdtem futni, az egyik fő szempont a felesleges kilóktól való megszabadulás volt. Elsőre olyan egyszerűnek tűnik a dolog: ha fogyni akarok, több kalóriát kell elégetni, mint amennyit beviszek.
Na, de valóban ilyen egyszerű ez a matek? Meddig tart a kezdeti csoda, hogy hetente akár egy kiló is lemegy? És mit csináljak, ha megáll a súlycsökkenés, de még fogyni szeretnék? Csak az számít egyáltalán, hogy a súlyom kevesebb legyen, vagy van különbség fogyás és fogyás között?
Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos tapasztalataimat foglalom össze ebben a két részes bejegyzésben.
Hogyan kezdődött?
Úgy 2010 lehetett, amikor egy balatoni nyaralás után hazatérve ráálltam a mérlegre és kereken 110 kilót mutatott. Három évvel voltam egy gerincműtét után és azóta nem sportoltam semmit, így aztán jöttek a kilók hónapról hónapra. Ez viszont egy olyan lélektani határ volt, hogy amint megláttam mennyi a súlyom, azonnal jött az elhatározás: Le kell fogyni! Azonban 110 kilóval nem mertem olyan bátran belevágni a dolgokba, ezért természetesen nem futással kezdtem a fizikai aktivitást. Eleinte HIIT-szerű edzést csináltam otthon, illetve szobabicikliztem vacsora helyett. Kicsit az étkezésemen is változtattam. Kerültem a fehér lisztes és cukros ételeket. Viszonylag gyorsan mentek le a kilók, ettől egyre bátrabb lettem és már lemerészkedtem a konditerembe is, ahol minden edzés után ráálltam a futópadra. Lassú kocogást, tempós sétát csináltam. Ettől a mozgástól egy évvel később már csak 95 kiló voltam. Egyszóval futás nélkül is lefogytam 15 kilót, de a fogyás ezen a ponton megállt.
A fogyással együtt egy másik nagy változás is történt. Azt vettem ugyanis észre, hogy minden edzésnél alig várom, hogy a végére érjek és ráállhassak a futópadra. Egyre többet akartam, míg végül a futás lett az edzés központi része. Ekkor döntöttem úgy, hogy kipróbálom igaziból és kimentem az utcára futni. Így kezdődött az egész.
Hogy jön ide a fogyás?
Amikor elkezdtem szabadban futni, azt élveztem a legjobban, hogy büntetlenül ehetek. Kis túlzással azt és annyit ettem, amennyit akartam közben tartottam a súlyomat. Egy darabig működött az „eszem még egy zserbót, majd lefutom” dolog.
Viszont az álmom az volt, hogy 90 kilóra lefogyjak, de az akkori edzéssel és étkezéssel csak tartani tudtam a súlyomat. Valamit lépni kellett, hogy ez változzon. Sok okosságot olvas az ember fogyás témában, nekem a leginkább az ragadt meg, hogy
„egyszerű a matek:, ha több kalóriát égetsz, mint amennyit eszel, akkor fogyni fogsz,,
Ennek szellemében fokoztam az intenzitást, emeltem a kilométer számot és vártam a csodát. Csodák pedig nincsenek. Mivel az étkezésen semmit nem változtattam, ezért a hatás a következő lett: A hirtelen megnövelt edzésmennyiség hatására először lement még 2-3 kiló, majd lassacskán visszajött és rajtam is maradt. Sajnos a kilók egy része ráadásul izomból ment le és hasi zsír formájában jött vissza. Ezért a mottóm szellemében tovább fokoztam a futás mennyiségét, aminek hatására megint lement az a 2-3 kiló, de aztán megint csak visszajött. Klasszikus jojó effektus lépett fel, csak én nem az étel megvonással értem el alul táplálást, hanem a kalóriaégetés emelésével. Végülis a hatás ugyanaz, hisz nagyobb intenzitáshoz több kalória kell és ha nem megfelelően pótolja az ember, akkor a test „éhezni” fog. Arra pedig úgy reagál, hogy a következő adandó alkalommal raktározni kezd. Teljesen egyértelmű volt, hogy nem jó úton járok. Oké, de akkor mi legyen most? Továbbra is csak arra koncentráltam, hogy kalória deficitben legyek. Ezért arra gondoltam, hogy az edzés fokozásával párhuzamosan visszafogom az étkezést, csökkentem a napi kalóriabevitelt. Ezt úgy képzeltem el, hogy egy kalóriaszámolós alkalmazásba beírtam amit ettem egy nap és ha elértem a napi mennyiséget, akkor nem ettem többet aznap. (az applikáció a súly, életkor és a tervezett fogyás alapján számolja ki, hogy mennyi a napi ajánlott kalóriabevitel).
Ha érdekel mi lett az eredménye: olvasd el a második részt is…
