Nem erősíti az Európai Unióba (EU) irányuló migrációt és nem növelte a halálesetek számát a Földközi-tengeren a közösség Sophia nevű haditengerészeti művelete – jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője egy keddi német lapinterjúban.
A spanyol szociáldemokrata politikus a Die Welt című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy megérti Ausztria és más EU-tagállamok azon aggodalmát, hogy az illegális migrációt erősítő úgynevezett szívó hatást válthat ki, ha a líbiai fegyverembargó ellenőrzésére a térségbe vezényelnek hajókat.
Azonban ez az aggodalom alaptalan, „nem fedi a valóság” és „nem fedik a tények”. Nem helytálló az az állítás, hogy a Sophia küldetés azon időszakában, amikor EU-s haditengerészeti erők voltak jelen a Líbiához közeli vizeken, az EU-s hajók fedélzetére feljutás lehetősége egyre több embert ösztönzött arra, hogy nekivágjon a tengernek, és így erősödött a migráció.
A tényadatok azt mutatják, hogy 2015-ben mintegy 140 ezer ember érkezett az EU területére Líbia partjairól, és ugyan ez a szám 2016-ban 164 ezerre emelkedett, de akkor valamennyi útvonalon emelkedett az érkezők száma, 2017-ben viszont már csak 105 ezer, 2018-ban pedig mindössze 27 400 ember érkezését regisztrálták.
Az sem helytálló kijelentés, hogy a Sophia művelet révén egyre többen vesztek a tengerbe, a Líbia-EU tengeri migrációs útvonalon történt halálesetek száma a 2015-ös 3150-ről 1300-ra csökkent 2018-ra – fejtette ki Josep Borrell.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy van lehetőség a líbiai fegyverembargó ellenőrzését szolgáló új, formálódó küldetést úgy megszervezni, hogy tekintetbe vegyék Ausztria és más országok aggodalmait. Megfelelő megoldás, ha a műveleti területet nem a Földközi-tenger középső medencéjében jelölik ki, hanem a keleti térségben, Bengázinál vagy akár a Szuezi-csatornánál – fejtette ki az uniós diplomácia vezetője.
Hozzátette, hogy egy ilyen megoldás mellett szól, hogy a líbiai polgárháborúban harcoló feleknek szánt fegyverszállítmányok rendre keletről érkeznek, és az ország keleti térségével, illetve a szomszédos Egyiptommal határos tengeri övezetben nem fordulnak elő az EU felé menedékjog megszerzésének szándékával igyekvő emberek, mert ezt a régiót nem szelik át migrációs útvonalak.
A Sophia – korábbi nevén Eunavfor Med – missziót 2015-ben indították az EU tagállamai az Észak-Afrikából az EU-ba irányuló embercsempészet visszaszorítására. A művelet támogató feladatokat is ellát. Biztosítja a líbiai parti őrség és haditengerészet kiképzését, nyomon követi a kiképzés hosszú távú hatékonyságát és hozzájárul az ENSZ fegyverembargójának végrehajtásához a líbiai partokhoz közeli nyílt tengeren. A művelet keretében ezen túlmenően az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival összhangban megfigyelést és információgyűjtést végez a líbiai export kőolaj illegális kereskedelméről. A művelet ily módon hozzájárul egyrészt az arra irányuló uniós törekvésekhez, hogy Líbiában helyreálljon a stabilitás és a biztonság, másrészt pedig a Földközi-tenger középső térségének tengeri védelméhez.
Azonban az EU-s hajókra felvett emberek fogadása körüli viták miatt tavaly tavasszal leállították a tengeri járőrözést, így a misszió felhatalmazása csupán repülőgépekről folytatott megfigyelésre és a líbiai parti őrség kiképzésére korlátozódik. Jövőjéről annak révén élénkültek fel a viták, hogy március végével lejár a mandátuma, a német kormány pedig az ENSZ közreműködésével januárban nemzetközi Líbia-konferenciát szervezett, amelynek résztvevői – köztük Törökország, Egyiptom, az Afrikai Unió és az Arab Liga – vállalták, hogy nem avatkoznak bele a 2011 óta tartó konfliktusba és támogatják az ENSZ ugyancsak 2011-ben kihirdetett fegyverembargójának betartására tett erőfeszítéseket.
MTI – Fotó / Rendőrség.hu