Magyarország közútjain 2020. február 10-e és 16- a között összesen 3172 tehergépkocsit és autóbuszt ellenőriztek és vizsgált meg – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Ismertette: Magyarország rendszeresen részt vesz a 14 európai ország közlekedési hatóságait tömörítő Euro Controle Route (ECR) együttműködés havi, kéthavi gyakoriságú ellenőrzéseiben.
A rendőrök az ellenőrzött járművek esetében 833 alkalommal állapítottak meg jogsértést. Azonnali közlekedési korlátozást hat nehéz tehergépkocsi, valamint egy autóbusz esetében kellett elrendelni.
A tehergépkocsik ellenőrzése során vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 77 alkalommal, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 157 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 79 alkalommal kellett intézkedni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során hat esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 56 alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a passzív biztonsági eszközt, illetve 194 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok ellenőrzése során vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt nyolc, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 12, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt tíz alkalommal kellett intézkedni. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül tizenkilencen nem használták a passzív biztonsági eszközt, illetve tízen túllépték a megengedett legnagyobb sebességet.
A múlt évi hét akció során Magyarországon csaknem 7800 személy- és áruszállító járművet, több mint 5500 teherautót és több mint 2200 buszt vizsgáltak meg, ezek közül minden tízediknél problémát találtak.
Az ITM által koordinált közúti vizsgálatok célja a közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő személy- és áruszállító járművek kiszűrése és szankcionálása.
A tematikus ellenőrzés során a hatóság munkatársai a gépjárművek általános műszaki állapotát, előírásoknak való megfelelőséget vizsgálják – fejtette ki az államtitkár.
Mosóczi László hozzátette, a közlekedési hatóság munkatársai a februári akcióban két járművet azonnal kitiltottak a forgalomból: egy teherautónak és a pótkocsijának is be kellett vonni a rendszámát. A tehergépkocsi üzemben tartója nem fizette meg a közigazgatási bírság tartozását, a jármű nem rendelkezett árufuvarozói engedéllyel. A pótkocsinak nem volt érvényes műszaki vizsgája, és a kötelező felelősségbiztosítása is rendezetlen volt – tette hozzá.
Az ellenőrzés során összesen több mint 2,3 millió forint bírságot szabtak ki, a legmagasabb egy jármű után fizetendő bírság, 400 ezer forint volt.
Az államtitkár hozzáfűzte: a magyar közlekedési hatóság a közúti közlekedésbiztonság javítása, a balesetek megelőzése és a szabálykövető vállalkozások védelme érdekében az ECR 2020-ra tervezett hét nemzetközi ellenőrzésének mindegyikében szerepet vállal.
Fotó / Police.hu