Mi van a Vo2max-on túl?
Fontos kérdés az is, hogy egyáltalán mi értelme van mérni azt, hogy mennyi oxigént tudunk felhasználni? Azt már tisztáztuk, hogy ha ez a képesség fejlődik, akkor több oxigén jut a sejtekhez, a sejtek több energiát tudnak előállítani, de mi az a max?
A Vo2max-ot viszont azért hívjuk „max”-nak, mert van egy határ, amit ha átlépünk, akkor már nem lesz elég az oxigén ahhoz, hogy ilyen módon állítsunk elő energiát. Ez azt jelenti, hogy olyan intenzív a munkavégzésünk, hogy nem tudunk annyi oxigént és tápanyagot juttatni a sejtekhez, mint amennyi energia (ATP) előállítására szükségünk lenne az intenzitás fenntartásához. Magyarán szólva kevés az oxigén és ezért ha nem csökkentjük a terhelést, akkor már nem lesz aerob az energiatermelés.
Ezen a szinten túl már csak anaerob úton történik az energiatermelés, ami már nem olyan hatékony.
Itt meg kell jegyezni, hogy a két fajta energiatermelés nem válik el ilyen élesen. Tehát nem arról van szó, hogy az egyik pillanatban még aerob, a következőben meg már anaerob. Valójában ez egy átmenetet jelent, amikor már az aerob energiatermelő folyamat mellé belép az anaerob energiatermelés is, de a Vo2max szintet átlépve már csak anaerob tud lenni.
Az anaerob energiatermeléssel pedig az a baj, hogy ezen az úton zsírt hasznosítani nem tudunk, a klasszikus „belső égési” folyamat helyett biokémiai folyamat útján alakul át a tápanyag és lesz belőle végső soron ATP, ami gyakorlatilag a sejtek üzemanyaga.
Anaerob módon fehérjét és szénhidrátot tud a szervezet lebontani és mivel nem hatékony a folyamat (ugyanannyi szénhidrátból aerob úton 30-szor annyi ATP állítható elő, mint anaerob úton), ezért egy csomó salakanyag keletkezik, amit tejsavnak hívunk. (anaerob lactacid folyamat). Létezik anaerob alactacid energiatermelés is, de ezt majd egy másik bejegyzésben részletezem. Most arra sem térnék ki részletesebben, hogy van az az állóképességi szint, amikor a felhalmozódott tejsav az un Cori-körön keresztül újra szénhidráttá alakul…
Az izmokban felszaporodó tejsav fájdalmat okoz és emiatt a teljesítmény fenntarthatatlanná válik, egyszóval elfáradsz és abbahagyod az edzést. ( normál esetben is van tejsav az ember vérében, de extrém esetben ez az alapérték akár 25-szeresére is emelkedhet!!!!) Az egyéni tejsav tűrő képesség eltérő és fejleszthető szubmaximális, vagy afeletti tartományban végzett edzésekkel.
Mi hobbi futók jellemzően hosszú távokat futunk, ezért is fontos, hogy minél tovább aerob tartományban maradjunk. A Vo2max pedig akkor is fejlődik, ha nem méri az óra, a lényeg, hogy a célnak megfelelően összeállított edzéstervet kell követni.
Összefoglalva, biztos mindenki észrevette már magán, hogy egy idő után már ugyanazzal a tempóval ugyanazt a távolságot lefutni nem megerőltető.
Ha visszaemlékszem az első félmaratonomra, úgy 17 kilométernél annyira bemerevedtek a lábaim, hogy csak totyogni tudtam, kínszenvedés volt az utolsó 4 kilométer. Akkor nem értettem mi történik velem, de most már tudom, egyszerűen arról volt szó, hogy mivel nem volt meg a megfelelő állóképességem a táv lefutására, ezért 17 km után már annyira „elfáradtam”, hogy az akkori VO2max szintem fölé kerültem. Emiatt nem tudott a testem elég oxigént felvenni és azt a sejtekhez szállítani, ahhoz hogy az aerob energiatermelést fenntartsa, ezért anaerob energiatermelés indult be. Az alacsony állóképességem miatt a tejsav tűrő képességem is alacsony volt, ezért nem bírtam a normál futómozgást sem fenntartani, a mozgás fájdalmat okozott: Besavasodtam. Azóta eltelt pár év és 1 órával gyorsabban futom a félmaratont, ráadásul aerob tartományban, mert a végén sem savasodok. Szóval ennyit számít a tervszerű edzés…
