Tapasztalt pszichológus ingyenes segítséget ajánl a karanténban élő rászorultaknak

Hatalmas megtiszteltetés érte az online365.hu-t. Vaskuti Pál sokak által ismert, és elismert pszichológus ebben a remek írásában ajánlja fel oldalunkon a segítségét a rászorúlóknak:

A legtanulságosabb könyv, amit olvastam: Thomas Mann: „József és testvérei”.
Így kezdődik: „Mélységes mély a múltnak kútja, mély és feneketlen. Akárhogy szállunk le a múltba, csak még nehezebben találunk olyan biztos útra, mely lehet a kezdet. Káprázat és fövénykulissza, hogy ott az eredet. Bölcselet magát el ne bízza, dús az emlékezet. Mi lehet az embernek a titka? Felfedi valóság, és a képzelet.”


József személyes sorsa a kútbeesések és onnan a korábbi helyzeténél még magasabbra emelkedések története, csakúgy, mint az emberiség története.
Életem során és is többször estem (vagy dobtak) kútba.
Klinikai gyermek szakpszichológusként, gyermekotthon igazgatóként, pszichoanalitikusként és családterapeutaként pedig sok száz gyereket, felnőttet és családot láttam a kút fenekén. És láttam őket kimászni onnan, a kúthoz vezetett út, valamint a kútban tapasztaltak megfogalmazásával és megértésével megerősödve életüket magasabb (egészséges) szinten újra indítani.

Vaskuti Pál – aki hisz benned!


Thomas Mann tanított meg arra is, ami a segítségnyújtás elengedhetetlen feltétele. Jákob (a saját kútja egyikének legmélyén, amikor a testvérek József halálhírét hozzák), a következőt mondja: „Ne szólj hozzám kívülről, hanem lelkemből beszélj, mást nem tudok elviselni.” Akkor képes valaki a másik „lelkéből beszélni”, ha „rendben van saját magával”, s e mellett kellően empatikus, intuitív és kíváncsi. Ha ezeken kívül gyógyító ereje is van, akkor a munkája bármelyik segítő szakmában sikeres lesz, a páciensek vagy kliensek bármilyen ellenállása ellenére is.


Saját pszichológiai módszerem az „élményterápia”. Messzire (2005-2019 között Sri Lankára, egy éve pedig Görögországba) viszek nehezen kezelhető gyerekeket, fiatalokat, működésképtelen családokat, kiégés határán lévő menedzsereket, megrekedt párkapcsolatban élőket, jövőkép nélküli felnőtteket, hogy szusszanjanak egyet a kút fenekén, gondolják végig velem és munkatársaimmal, hogy kerültek a kút fenekére, mire tanítja mindez őket, és hova tartanak.
Legfontosabb alapelvünk a „tiszta idő”, az egyenes, őszinte kommunikáció. Ez annyira sugárzik rólunk, hogy a pszichológusoktól viszketést kapó gyerekek, szüleik és egyéb felnőttek többsége már az első találkozáskor feltétel nélküli bizalommal fordul felénk.
„Hová vezetsz te engem?” – kérdezi Jákob a legnagyobb szenvedése közepén. Mi az önismerethez vezetjük a hozzánk fordulókat. Jákob azt mondja: „Itt ülök a piszokban, arcom lángvörös és puffadt a sírástól, és hamuval elegyedett könnyek szántják. Felfogható ez? Elfogadható ez e teher?” … (az Isten) „Jobban akarja tudni, mit bír a lelkem.”
Honnan jövünk, hol vagyunk, és hova tartunk? Másképpen fogalmazva: Milyenek voltunk, milyenek vagyunk, és milyenek lehetünk? Ennek az ismerete, tehát az önismeret segít abban, hogy tudjuk, „mit bír a lelkünk”, és a kutak (az embert próbáló helyzetek) az önismeret útjának macskakövei.
Én tehát „iparos vagyok”, nem tudós és nem bölcselkedő. A saját élményeim, pácienseim, ismerőseim, valamint olvasmányaim segítségével nyert tapasztalat segít abban, hogy biztosan állítsam: a korona vírus nem más, mint egy kút. Bár nem látjuk még a végét, de az biztos, hogy az emberiség történetében voltak ennél mélyebb kutak – legtöbbet az „ember” ásta ki magának, majd esett bele, vagy lökött bele másokat.
Most, ebben a kútban ideje végiggondolni, hogy kerültünk ide, hol is vagyunk, és hova tartunk. Ha ez sikerül, elmondhatjuk, hogy lehet a koronavírusnak haszna.


A Chance Program tavaszi csoportjában három gyerek volt, és a szülőkkel közösen az élményterápiás utazás megszakítása mellett döntöttünk. Minden gyerek otthon van a családjával. A Görögországban (Epiaban) bérelt ház szerződéséből nem sikerült kiszállnom, így október végéig itt lakom önkéntes karanténban Füleskével, aki egy Sri Lankán született kiskutya. Sok mindent tud szingalézül, magyarul és immár görögül is.
Köldökzsinórom az internet, ezen tartok kapcsolatot a szeretteimmel.
És interneten látom a vírus világméretű terjedését, az elnéptelenedő városokat, az egészségügyben és a szolgáltatásokban dolgozók áldozatos munkáját, a segíteni akaró kormányok és önkormányzatok, művészek és egyéb magánemberek tevékenységét. Mit tehetek én, pszichológus kisiparos 1600 km távolságból?
Most, hogy legtöbben a lakásunkban vagyunk egyedül, vagy a családunkkal, miközben kinn tombol a járvány, használjuk ki az időt, gondoljuk végig családi és egyéb kapcsolatainkat, eddigi céljainkat, értékrendünket és tetteinket, hogy kialakíthassuk azt a jövőképet, ami átsegít minket a várható hosszú nélkülözésen, és későbbi kutak bekövetkeztén. Itt az alkalom, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz és a körülöttünk élőkhöz, még akkor is, ha ez az őszinteség esetleg fájdalmas lesz.
Szóval, annyit tehetek innen, Epiából, hogy napi néhány órában ingyenes pszichológiai segítséget nyújtok azoknak, akik ezt igénybe kívánják venni. Web oldalunkon (www.chanceprogram.hu) sok információ van rólam, az általam most január 9-én indított (és immár 25. bejegyzésénél tartó) blogból megismerhetitek az élettörténetem, szakmai és egyéb tevékenységem fontos állomásait.


Közben én magam is keresem a választ néhány kérdésre: Hogy kerültünk ebbe a mostani kútba? Miért rázkódtatja meg egy vírus az emberiséget? Miért fordítottuk történelmünk során erőforrásaink jelentős részét ellenségeskedésre, fegyverkezésre, háborúzásra, egymás leigázására és elpusztítására, terület- és hatalomszerzésre, a világűr meghódítására, hamis bálványok ápolására, eszmék és hitek tűzzel-vassal terjesztésére, felesleges fogyasztásra és fogyasztási cikkek felhalmozására, életünk minél kényelmesebb berendezésére, ahelyett, hogy az emberiség közös ellenségei ellen fogtunk volna össze.
Mik ezek a fő ellenségek? Túlnépesedés, éhínség, nyomor, globális felmelegedés, természeti katasztrófák, vallási fanatizmus, terrorizmus, kizsákmányolás, diktatúra, és persze betegségek, járványok.
Az ilyen vészterhes időben mutatkozik meg, kik is vagyunk valójában, és ez nem csak az egyén szintjén igaz. Az Európai Közösség tagállamai sok vonatkozásban nem viselkednek közösségként, lezárják a határaikat egymás elől, nem eléggé koncentrálják erőforrásaikat a közösség legrászorulóbb országainak megsegítésére – nincs kellő szolidaritás. Angela Merkel fantasztikus beszéde a németekhez és nem Európához szól, miközben Olaszországban deklaráltan kényszerülnek az önmaguk veszélyeztetése árán is emberfeletti munkát végző orvosok „Isten szerepébe” – szelektálniuk kell a betegek között, kényszerűségükben életről és halálról döntenek. Micsoda teher lehet ez annak, aki a gyógyításra esküdött.
Pedig az lehet a koronavírus járvány legfontosabb haszna, hogy rádöbbenti az országok vezetőit, hogy a korábban említett fő ellenségeket csak világszintű összefogással és teljesen új értékrenddel lehetne legyőzni. Meg kellene érteni, hogy a globális veszélyeket csak globális összefogással lehet elhárítani.


Tudom, hogy naiv ábránd, hogy az egyéni pecsenyéjüket sütögető állami és egyházi vezetők összefogjanak, letisztult szövetségre lépjenek, és a továbbiakban az emberiség közös érdekeit tartsák a legfontosabb értékeknek, a szolidaritást és az együttműködést tűzzék ki célul, erőforrásaikkal ne a fogyasztást, hanem a javak igazságos elosztását és a kutatást ösztönözzék.
Vezetőink magatartása mintát nyújt az egyéneknek – ha „tiszta időt”, egyenes és őszinte kommunikációt, valamint széleskörű nemzetközi összefogást látnának, könnyebben elviselnék a kútban töltött időt, bármennyire hosszú és gyötrelmes lesz, és utána is bízni tudnának abban, ha az emberiség bármelyik közös ellensége felbukkanna, lesz a világnak adekvát válasza.
Érdemes elolvasni Yuval Noah Harari történész professzor cikkét

Befejezésül egy igaz történet: A Po folyó torkolatában évtizedekkel ezelőtt egy olyan pszichiátriai kórház működött, ahol kataton schizofréneket kezeltek. Ők azok, akik „növényként élik az életüket”, általában egy sarokban vegetálnak. Egyszer azonban a folyó kiöntött, az áradás elsodort házakat és embereket. A „vegetáló növények” felébredtek, megrázták magukat, és elkezdték menteni az embereket.
Mi legtöbben bizonyos értelemben szintén vegetálunk, belső morális és egyetemes értékek, szolidaritás és odafigyelés nélkül éljük le az életünket.


Ideje lenne felébredni.

A cikk szerzője és a szakmai segítséget felajánló: Vaskuti Pál, aki a palvaskuti@gmail.com email címen várja azoknak a jelentkezését, akik ezekben a zord időkben igénylik, ingyen ad pszichológiai tanácsot.

Fotó: Emir Han @RealEmirHan “It is love, not reason, that is stronger than death.” Thomas Mann

Exit mobile version