Százötven éve, 1870. április 22-én született Szimbirszkben (ma: Uljanovszk) Vlagyimir Iljics Uljanov, mozgalmi nevén Lenin, az orosz kommunista párt alapítója, az 1917. októberi bolsevik hatalomátvétel irányítója, a Szovjetunió, a múlt század első totalitárius államának első vezetője.
Középosztálybeli családból származott. Testvérei közül többen is részt vettek a forradalmi mozgalmakban, egyik bátyját 1887-ben a cár meggyilkolására szőtt összeesküvés miatt kivégezték. Ő abban az évben kezdte el a kazanyi egyetemet, ahonnan illegális szervezkedés miatt négy hónap múlva kicsapták. A Marx és Csernisevszkij műveit tanulmányozó, egyre radikálisabb gondolkodású Uljanov magántanulóként tett ügyvédi vizsgát 1891-ben. Csak rövid ideig praktizált Szamarában, majd Szentpéterváron, ahol idejének nagy részét már a szocialista mozgalomnak szentelte. 1895-ben lefogták és 1897-ben három évre Szibériába száműzték, ettől kezdve a hivatásos forradalmárok életét élte. Száműzetése alatt, 1898-ban vette feleségül Nagyezsda Krupszkaját, a szibériai Léna folyóból képzett Lenin mozgalmi nevet 1901 óta használta írásaiban.
Száműzetésének letelte után, 1900-ban emigrált, a következő másfél évtized nagy részét Nyugat-Európában töltötte. Münchenben részt vett az Iszkra című lap megalapításában, 1903-ban megjelent Mi a teendő című írásában fejtette ki, hogy Oroszországban a proletariátus nem eléggé öntudatos, ezért a munkáshatalmat kívülről kell a hivatalos forradalmároknak megteremteniük, pártjukat pedig a demokratikus centralizmusnak, az abszolút pártfegyelemnek kell jellemeznie. Hívei alkották a nevében többségit jelentő bolsevik frakciót az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártban, a szakítás 1912-ben az önálló bolsevik párt létrehozásával intézményesült.
Az 1905-ös orosz forradalom idején Lenin hazatért, de a bukás után ismét emigrációba kényszerült. Az első világháborút imperialista küzdelemnek bélyegezte, s úgy vélte, a nemzetek közti háborút az osztályok közti harccá kell változtatni. Péterváron 1917 februárjában forradalom buktatta meg II. Miklós cárt, a békére vágyó munkások és katonák az ideiglenes kormányt támogató szovjeteket (tanácsokat)hoztak létre. A forradalom hírére Lenin is hazatért, az Oroszországgal hadban álló Németország azt remélve, hogy tevékenysége gyöngítheti az orosz kormányt, megengedte, hogy egy lepecsételt vagonban utazhasson Szentpétervárra.
Pártjával elfogadtatta áprilisi téziseit (a támogatás megvonása a kormánytól, a bolsevik többség megteremtése a szovjetekben, a hatalom megragadása, földosztás és békekötés). A kormány elől Lenin illegalitásba vonult, Finnországba menekült. Ekkor írta Állam és forradalom című művét, amelyben kifejtette: szét kell zúzni az államot és be kell vezetni a proletárdiktatúrát. Az állam idővel elhal, s minden kényszertől mentes osztálynélküli társadalom jön létre.
Az immár bolsevik többségű tanácsokra alapozva szervezték meg október 25-én (a Gergely-naptár szerint november 7-én) a kormányt megdöntő fegyveres felkelést, lényegében hatalomátvételt. A bolsevik többségű szovjetek jóváhagyták a békéről és a földről szóló dekrétumokat, Lenin a Népbiztosok Tanácsának elnöke lett. Bár a választáson a bolsevikok csak 25 százalékot kaptak, kormányuk nem mondott le, az Alkotmányozó Nemzetgyűlést pedig szétzavarták.
Az antant nem ismerte el az új kormányt, ezért Lenin rászánta magát, hogy 1918 márciusában megalázó feltételekkel kössön békét Breszt-Litovszkban a németekkel. A három évig tartó polgárháborúban a forradalmi terrort bevezető bolsevik kormány, az újonnan megszervezett Vörös Hadsereg 1920-ra felülkerekedett az antant tevőleges támogatását élvező fehérek a monarchistáktól a demokratikus szocialistákig terjedő koalícióján. Lenin a nem orosz népeket az önrendelkezés, a parasztokat a földosztás meghirdetésével állította maga mellé, ugyanakkor rendkívül érzéketlennek mutatkozott honfitársai szenvedései iránt, s minden ellenzéki vagy annak vélt megmozdulást vaskézzel tört le.
A győzelem idejére az ország romokban hevert, s Lenin bebizonyította, hogy legalább annyira pragmatikus is, mint amilyen könyörtelen. A hadikommunizmust a NEP, az új gazdasági politika váltotta fel: lehetővé tették a magánvállalkozást és enyhítettek a parasztság terhein. 1922-re Lenin felszámolta a pártokat, megtorolta a belső elhajlásokat és lázadásokat, a Németországgal kötött rapallói szerződéssel kivezette Szovjet-Oroszországot a nemzetközi elszigeteltségből, a nagyhatalmak (az Egyesült Államok kivételével) 1924-re elismerték az 1922 decemberében Szovjet-Oroszország, Ukrajna, Belorusszia és három kaukázusi állam által létrehozott Szovjetuniót.
Lenint 1918-ban az egyik ellene intézett merénylet során több golyó találta el, egészsége soha nem állt helyre. 1922-től állapota egyre súlyosbodott, ezért bár észlelte a hozzá nem értés, a bürokrácia, a sovinizmus terjedését, a főtitkári címre általa javasolt Sztálin túlzott hatalmát, betegsége, agyvérzései miatt nem vehetett részt az irányításban. Politikai végrendeletében (Levél a Kongresszushoz) azt javasolta: váltsák le Sztálint a főtitkári posztról, de ezt már nem vették figyelembe.
1923 márciusában egy újabb agyvérzés után időlegesen megnémult és megvakult, s 1924. január 21-én a Moszkva közeli Gorkiban meghalt. Ravatalához egymilliónál többen járultak, bebalzsamozott tetemét Moszkva központjában, a Vörös téren emelt és még ma is látogatható mauzóleumban helyezték el.
A nevéhez fűződő ideológia, a leninizmus hozta létre az első totalitárius államot, s a II. világháború után évtizedekre meghatározta a szovjet érdekszféra többi országának, így Magyarországnak a sorsát is.
Molnár Anna / MTI / Fotó – History.com
