Trump: az Egyesült Államoknak semmi köze sincs a Venezuelai partraszállási kísérlethez

Az Egyesült Államoknak „semmi köze sincs” a partraszállási kísérlethez – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház kertjében újságíróknak, mielőtt Arizonába indult egy szájmaszkokat gyártó üzem meglátogatására.    

Trump azt hangoztatta, hogy informálták őt az elvetélt partraszállási kísérletről, de az amerikai kormányzatnak ehhez nincs semmi köze. Hozzáfűzte, hogy a Venezuelában elfogott amerikai állampolgárok nem küldetést teljesítő ügynökök. Venezuelában vasárnap jelentette be Diosdado Cabello, a
venezuelai Alkotmányozó Nemzetgyűlés (ANC) elnöke, hogy nyolc „terrorista zsoldossal” végeztek, két társukat pedig őrizetbe vették az ország északi partvidékén megkísérelt invázió során. Cabello szerint a felfegyverzett támadók hajnalban próbáltak meg csónakokon bejutni Venezuelába a Caracastól mintegy 32 kilométerre lévő La Guairában. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elnöke már vasárnap úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok és Kolumbia áll az „inváziós kísérlet” mögött.

Az elfogott amerikaiak egyike, Jordan Goudreau egykori zöldsapkás katona, aki Irakban és Afganisztánban is szolgált, Javier Nieto nyugalmazott venezuelai katonatiszttel együtt videofelvételt tett közzé, azt állítva, hogy ők szervezték meg a Nicolás Maduro venezuelai elnök elleni puccskísérletet. A műveletet Gideon fedőnéven emlegették. műveletet. Az AP amerikai hírügynökség hétfőn azt írta, hogy az amerikai kommandós és a nyugalmazott venezuelai tábornok több tucat dezertált venezuelai katonát képez ki titkos táborokban Kolumbiában, hogy a határon átkelve megpróbálják elfogni Madurót. Maduro hétfőn este bejelentette, hogy tizenhárom „terroristát” fogtak el, köztük két amerikait, akit „zsoldosoknak” nevezett. „Kábítószert, dollárt, fegyvereket, műholdas telefonokat, rádió
adóvevőket és éjjellátó készülékeket találtunk náluk. Rambót játszottak, hősködni akartak” – nyilatkozta a venezuelai elnök az állami televízióban.

Venezuelában hétfőn mozgósították a hadsereget.

MA/ MTI

Exit mobile version