Lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) – írták a német hírportálok.
A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a Baloldal (Die Linke) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint „az iszlamizmus és az iszlamista terrorizmus területén egy konkrét eset ismert” a BAMF-nál, és ez az eset a nyomozás gyanúsítási szakaszában van.
A frakció azt is megkérdezte, tapasztalható-e arra irányuló igyekezet külföldi hírszerző szolgálatok részéről, hogy emigráns ellenzékiek megfigyelésére beépítsenek tolmácsként dolgozó informátorokat a menekültügyi hivatalhoz. A minisztérium erre a kérdésre csupán annyit közölt, hogy a több mint nyolcezer embert foglalkoztató hivatalnál a nemzetbiztonsági átvilágítás a felvételi folyamat része.
A belügyminisztérium összeállításában egyebek mellett szerepel, hogy a BAMF felmondott egy munkavállalónak, akiről kiderült, hogy az alkotmánybíróság megállapítása alapján a nemzetiszocializmus eszméivel rokon ideológiát képviselő Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) tagja volt. Idegenellenes és antiszemita megjegyzéseket tett közösségi portálokon.
A BAMF mellett más német állami intézményeknél is előfordul, hogy szélsőségeseket vagy külföldi hírszerző szolgálatoknak dolgozó informátort lepleznek le. Az idén júniusban például a védelmi minisztérium bejelentette, hogy szélsőjobboldali kilengések miatt átszervezik a hadsereg (Bundeswehr) különleges bevetési egységét (Kommando Spezialkräfte – KSK).
Júliusban pedig a szövetségi legfőbb ügyészség közölte, hogy Németország ellen folytatott hírszerző tevékenységgel gyanúsítják a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának (BPA) egy munkatársát, aki sajtóértesülések szerint Egyiptomnak kémkedhetett.
GD/MTI