Az Auróra bezárása tett újabb kísérlet világosan mutatja, hogy próbálják elvenni a civil társadalom elől a teret a magyar hatóságok. Alig burkolt módszerekkel próbálják a jogállamot egyetlen párt politikai érdekeinek szolgálatába állítani Magyarországon
– többek közt ez olvasható az amerikai törvényhozás többségi, demokrata frakcióját vezető Steny H. Hoyer hétfőn este kiadott közleményében, amelyet a magyar médiában is több helyütt idéztek.
Az Auróra sokszínű, aktív közösségnek ad otthont, a független szervezetek szimbólumává vált Magyarországon. Sajnos a hatalmon lévők fenyegetésnek tekintik ezt a fajta aktivizmust, és jogi eszközökkel próbálják kierőszakolni az Auróra bezárását. Pedig az ilyen szervezetek éppen védeni kellene, nem pedig célponttá tenni
– ezt pedig a demokrata Ben Cardin szenátor írta ugyanabban a közleményben.
Amikor a gyűlölet és a megosztottság terjed, még nagyobb szükség van az olyan szervezetekre, mint az Auróra, amik az elfogadó társadalomért és a demokrácia erősítéséért dolgoznak
-csatlakozott a szintén demokrata képviselő, Gwen Moore.
Ismert: az Auróra egy nyolcadik kerületi kocsma-szórakozóhely, amely közösségi térként is működik és amelyet a helyi és az országos hatalom próbál ellehetetleníteni.