Nagy Oszkár (1893-1965) festő képeiből nyílik kiállítás Nagybányán, a 43 kép a művész minden alkotói korszakát felöleli – hangzott el az M5 kulturális csatorna szerdai híradójában.
Nagy Oszkár 19 évesen érkezett Nagybányára, a Thorma János,
Hollósy Simon és Réthy István által alapított festőiskolába, ahol
kibontakozott a modern magyar festészetet elindító mozgalom. Bár a
művésztelep egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon, ez az
első alkalom, hogy azon a helyen, ahol élt és alkotott, egyéni
kiállítás nyílik munkáiból.
Várvédő Zsolt szervező azt mondta, tartoznak a művésznek az
egyéni kiállítással.
Nagy Oszkár sajátos színvilága és ecsetkezelése mellett a
képekről visszaköszön az a fény-árnyék játék, amely egyedivé teszi
művészetét.
Virág Judit művészettörténész arról beszélt, hogy az egész
életműre jellemző határtalan fényes, ragyogó színek Nagy Oszkár
pályájának az utolsó évtizedében elhalványultak és kicsit
gyöngyházfényűebbekké váltak. Ugyanakkor az egész pályáját az
jellemzi, hogy a nagybányai hegyeket épületeket, emblematikus
helyszíneket festette meg.
A kiállított 43 kép magángyűjtők tulajdonában van és egy helyen
eddig még nem láthatta őket a közönség.
MTI