Megváltoztatta a fehérvárcsurgói polgármester-választás eredményét a Győri Ítélőtábla

Megváltoztatta a fehérvárcsurgói polgármester-választás eredményét a Győri Ítélőtábla, Schmidtné Cser Viktória (Fidesz-KDNP) helyett Temesvári Krisztián (független) a megválasztott településvezető – közölte a bíróság pénteken.    

Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője az MTI-hez pénteken
eljuttatott közleményében azt írta: a Fejér megyei település helyi
választási bizottságának határozata szerint az október 13-ai
önkormányzati választáson Schmidtné Cser Viktóriát választották meg
polgármesternek, Temesvári Krisztián azonban fellebbezést nyújtott
be a határozat ellen, és a szavazatok újraszámlálását kérte.


A független jelölt arra hivatkozott, hogy az érvénytelen
szavazólapok hátoldalára az érvénytelenség okát nem vezették rá, a
szavazatszámláló bizottság tagjai azt nem írták alá, ezzel pedig
megsértették a választási törvényt, és így a szavazatok manipulálása
is lehetségessé vált. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a számlálás
mindkét szavazókörben metodikai hibákkal történt, az egyik
szavazókörben a bizottság a polgármesteri szavazólapokat „ad hoc”
jelleggel külön kisebb csoportokra bontotta, a kisebb csoportban
lévő szavazólapon a szavazatokat mindig ugyanaz az ember számolta,
majd ezeket a részeredményeket összesítették. A polgármesteri
szavazólapokat csak ezután helyezték egy csoportba, ám azokat már
nem számolták meg újra.
A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság október 18-án a
helyi választási bizottság határozatát helybenhagyta azzal az
indokkal, hogy a választási eredmény elleni jogorvoslati kérelemben
a törvénysértés pontos megjelölése mellett a bizonyítékokat is úgy
kell megjelölni, hogy azok alapján legalább valószínűsíteni
lehessen, hogy az eredmény megállapításánál jogsértések történtek. A
kérelem azonban ezeknek a feltételeknek – véleményük szerint – nem
felelt meg.
Hangsúlyozták azt is, hogy csupán a gyanú felvetése a jogsértés
megállapítására nem alkalmas, miként nem releváns az a kellően
valószínűsített jogsértés sem, amely nem alapvetően jelentős, vagy
nem befolyásolja az eredményt. A szavazatok újraszámlálását pedig
önmagában a kis szavazatkülönbség nem indokolja – tették hozzá.
A területi választási bizottság határozata ellen Temesvári
Krisztián bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, az
ítélőtábla pedig kedden megváltoztatta a területi választási
bizottság határozatát, és megállapította, hogy Fehérvárcsurgó
megválasztott polgármestere Temesvári Krisztián – 477 szavazattal –
megelőzte Schmidtné Cser Viktóriát, aki 445 szavazatot kapott.
Az ítélőtábla szerint a kérelmező megfelelően valószínűsítette,
hogy a szavazatszámlálás során olyan eljárási jogszabálysértések
történhettek, amelyek a polgármester-választás eredményét
befolyásolhatták. A szavazatokat újraszámolták, amelynek
eredményeként a Schmidtné Cser Viktória polgármesterjelöltre leadott
és összekötegelt 246 szavazat között a bíróság 17 érvényes,
Temesvári Krisztiánra leadott szavazatot talált.
Az ítélőtábla határozatával szemben rendes jogorvoslatnak nincs
helye.

MTI

Exit mobile version